Továbbra is veretlenek a futsalos lányok

Az NB I-ben éllovas DEAC női futsalcsapata vasárnap az elődöntőért küzdő Újpesttel csapott össze Kistarcsán.

0

470136137_1136775151788116_1312413237705031728_n-300x166 Továbbra is veretlenek a futsalos lányokFotó: deac.hu

Az első debreceni gól a nyolcadik percben született meg, ekkor Bálint Regina lekészítése után Nagy Anikó köszönt be. Kicsit később Krascsenics Csilla volt eredményes, ennél az akciónál Gajzágó Flóra osztotta ki a gólpasszt. A 16. minutumban megint Gajzágó volt a főszereplő, a magyar válogatott játékos szép cseleket követően vette be az újpestiek kapuját.

A második játékrészben egy ideig nem változott az állás, majd a hajrát eléggé megnyomták a fekete-fehérek. Egy labdaszerzés után Bálint Regina és Urai Bianka összjátéka jött, végül utóbbi játékos iratkozott fel a gólszerzők listájára, így már 0-4 szerepelt a kijelzőn. A 35. és a 36. percben pedig Krascsenics Csilla villant meg kétszer, előbb egy szögletvariációból profitált, majd Üveges Katalin remek átadásából állította be a végeredményt. Ennek a 6-0-s sikernek hála továbbra is veretlen a DEAC a mostani idényben.

Női futsal NB I 18. forduló

Újpest FC – DEAC: 0-6 (0-3)

DEAC: Pozsgai – Fülöp, Üveges, Gajzágó, Krascsenics

Cserék: Kopjári, André, Nagy A., Bálint, Rácz, Hardon, Urai, Czégény

Vezetőedző: Quirikó Vivien

Gólszerzők: Nagy A. 8′, Krascsenics 11′, 35′, 36′, Gajzágó 16′, Urai 34′

– A találkozó elejétől inkább mi domináltunk, viszont hiányzott az agresszivitás a védekezésünkből, ennek köszönhetően a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek, Pozsgai Melindának többször is védenie kellett. A második félidőben agresszívabbá váltunk, így a labdaszerzések után is több gólszerzési lehetőséget alakítottunk ki. Magabiztos győzelmet arattunk, a helyzetkihasználásunk miatt lehetünk kicsit elégedetlenek, bár ebben az újpesti kapus is szerepet játszott a hárításaival – összegzett Quirikó Vivien.