
Az első perctől kezdve Szűcs János tanítványai irányították a játékot, többet birtokolták a labdát, tudatos támadásokat vezettek, okosan, taktikusan játszottak. A nyírségiek még az első félidőben meg tudták őrizni kapujukat a góltól, viszont a második játékrészben csapatunk négyszer mattolta a védelmüket és megnyerték a találkozót.
Győzelmével továbbra is 100%-os együttesünk és élen áll a bajnoki táblázaton.
DVSC-DLA – Nyíregyháza: 4:1 (0:0)
DVSC-DLA: Sándor, Bodnár, Szabó, Lovas, Komlósi, Vékony, Kerekes, Rácz, Hajdú
Cserék: Lipóczi, Bartha, Boros, Kovács, Bora, Kristóf, Böcking, Kelemen, Kiss Z.
Edző: Szűcs János
Gólszerzők: Lovas 33’, Kovács 38’, Bora 49’, Szabó 60’
Szűcs János: Nyáron kétszer is játszottunk edzőmérkőzést a Nyíregyházával, mindkétszer jó benyomást tettek rám, szervezettek, ügyes játékosaik vannak, ezért nem számítottam könnyű mérkőzésre. Viszont a mérkőzés egészét tekintve teljesen megérdemelten nyertünk, még ilyen arányban is, hiszen a mérkőzés nagy részében domináltunk, ellenfelünk térfelén tudtuk tartani a labdát. A csapat folytatva eddigi jó sorozatát, most is jó teljesítményt nyújtott. Gratulálok a a játékosoknak ehhez a szép győzelemhez.




