Fotó: DEAC KA
A DEAC és a Falco csatája a felnőtteknél rangadónak számít, az U21-es korosztályban azonban a papírforma tükörsima debreceni diadalt ígért. A bajnoki címvédő hajdúságiak listavezetőként, míg a vasiak 1-16-os mérleggel, sereghajtóként várták a szombati ütközetet. Az erőviszonyokat illető feltételezések korán beigazolódtak: a debreceniek egy 16-2-es szériával nyitottak és a repülőrajt után is szinte támadásról támadásra növelték előnyüket. A második etap elején hússzal, a félidőben pedig már harmincnál is többel vezetett Kovács Imre legénysége, így az összecsapást igencsak gyorsan eldőltnek lehetett nyilvánítani (57-26).
A jelentős különbség ellenére a fekete-fehérek a fordulást követően sem lassítottak. A Szentkuti Ákos-Várszegi Ádám-Varga Sándor trió villanásainak köszönhetően a harmadik felvonás közepén létrejött a mérkőzés legnagyobb távolsága, ekkor negyvenöt egység választotta el a feleket. Ugyan a ’Sólymok’ az utolsó periódus során valamelyest kozmetikáztak az eredményen, a teljes mérkőzés alatt nyilvánvaló volt, hogy a két gárda nincs azonos súlycsoportban. A DEAC 98-64-re nyert, így 18 forduló után 15-3-as mutatóval a táblázat élén áll.
DEAC KA U21 – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely U21: 98-64 (27-11, 30-15, 24-16, 17-22)
DEAC KA: Gál 6, Orvos 6/3, Szentkuti 23/12, Várszegi 22/9, Kedvek 2
Cserék: Székely 3/3, Fórián 7, Orbán 9/3, Varga S. 15/9, Szűcs 3/3, Szász-Veres Máté 2
Vezetőedző: Kovács Imre




