Fotó: Facebook – CS Minaur Baia Mare
– A keddi meccsen voltunk frissebbek, az első húsz percben minket is meglepett, hogy milyen jól ment a játék – mondta Vantara-Kelemen Éva. – Aztán persze jött az ilyenkor szokásos hullámvölgy, voltak periódusok, amikor a védekezés ment jobban, aztán pedig a támadás, de ez ebben az időszakban természetes. Szerda délelőtt fáradtabban mozogtunk, többet hibáztunk, de azt Pal is elmondta, hogy most még nem az eredmény a fontos.
A DVSC norvég edzője, nagy elánnal vetette magát a munkába, s úgy tűnik elégedett az eddig tapasztaltakkal.
– A felkészülés első felében a fizikai alapok megszerzésén volt a hangsúly – fogalmazott Pal Oldrup Jensen. – A lányok nagyon keményen dolgoztak, de természetesen még sok tennivalónk akad, hogy a bajnoki rajtra kész legyen a csapat. A taktikai részt, illetve főként a védekezést próbáltuk gyakorolni, ezen belül is az egyéni védekezés fejlesztése volt a fókuszban, de a csapatvédekezést is sokat gyakoroltuk, ezt azonban hosszabb idő összerakni. A két felkészülési meccsből is sokat tanultunk, sok tapasztalatot szereztünk. Az első benyomásom, hogy nagyon jól dolgoznak a játékosok, de még rengeteg tennivalónk van. Az eddig elvégzett munkával elégedett vagyok!




