U17-es kosár vb, Debrecen: Öt csapat maradt hibátlan

A Debrecenben zajló U17-es női kosárlabda világbajnokság második játéknapjára július 10-én, vasárnap került sor. Az A-csoport mérkőzései meglepően nagy különbséggel zárultak, a B-csoportban érvényesült a papírforma, a "C" jelű kvartettben Spanyolország ezúttal is remekül teljesített, az utolsó négyesben pedig Németország nagy csatában múlta felül Malit.

0

nemetmali-300x194 U17-es kosár vb, Debrecen: Öt csapat maradt hibátlan

Fotó: FIBA

A-csoport:

Mint tudósításunkat olvashatták, Magyarország csapata a belgák elleni könnyed sikert követően bravúros teljesítménnyel az ázsiai bajnok Japánt is felülmúlta. Lányaink számára a mérkőzés után biztossá vált, hogyha két nap múlva Mexikóval szemben is nyernek, biztosan csoportelsőként vághatnak neki a torna kieséses szakaszának.

Japán–Magyarország 55–79 (18–19, 11–24, 15–17, 11–19)

Az eltiltott orosz csapat helyett a világeseményre meghívást kapó belga hölgyek Mexikó ellen próbáltak maradandót nyújtani. Az összecsapás szorosnak indult, és egészen a nagyszünetig az is volt, ám az észak-amerikaiak a fordulást követően nem találták a ritmust, Belgiumnak pedig szinte minden összejött. A vége kiütéses lett, a nyugat-európaiak a vártnál jóval könnyebben, 92–43-ra nyertek, és a japánok ellen a csoport második helyéért léphetnek parkettre.

Belgium–Mexikó 92–43 (22–11, 11–17, 31–9, 28–6)

B-csoport:

Miután a vb-újonc Szlovénia nagy meglepetésre hosszabbításban megverte a papíron jóval esélyesebb Ausztráliát, a franciák pedig felőrölték Argentínát, a négyes következő meccseit a győztesek és a vesztesek vívták egymással.

Bár az ausztrálok gépezete az első játékrészben akadozott az argentinok ellen, azonban így is 19–12-es előnyről várhatták a következő etapot. A második és harmadik negyedben a pályán kiegyenlített küzdelem zajlott, és annak ellenére, hogy az ausztrálok technikásabbak voltak, a kék-fehér mezes hölgyek lelkesedése és küzdeni tudása is hatalmas dicséretet érdemelt. A szinte végig hátrányban lévő Argentínának még az utolsó felvonásban is esélye volt a győzelemre, de az álmokat az ausztrálok egy tízpontos rohammal szerte foszlatták. A végeredmény 66–44 lett, így tehát az eddig görcsösen játszó Ausztrália nyugodtabbá válhat, míg a dél-amerikaiak Szlovénia ellen is első győzelmükre hajthatnak.

Argentína–Ausztrália 44–66 (12–19, 9–12, 11–14, 12–21)

A francia hölgyek ahol abbahagyták, ott folytatták a szlovénok ellen, ugyanis az első negyed után már 13 ponttal mentek. Nem tudni mi történt, de nyugati szomszédjaink a második tíz percben hirtelen feltámadtak, és teljesen más taktikával igyekeztek zárkózni. A franciák azonban a játék minden elemében jobbnak bizonyultak, és végül magabiztos, 93–56-os sikert arattak a csupán időközönként jó teljesítményt produkáló szlovénokkal szemben.

Szlovénia–Franciaország 56–93 (9–22, 21–26, 14–25, 12–20)

C-csoport:

Bár a szombati játéknapon dél-koreai és kanadai lányok is vereséget szenvedtek, de előbbiek csupán két ponttal maradtak alul Egyiptommal szemben, míg utóbbiak három ponttal kaptak ki Spanyolországtól. Noha a csoportkörből mindenki továbbjut, a könnyebb folytatás szempontjából kicsit sem mindegy, hogy ki hányadik helyen végez, ezáltal vasárnap ezen kvartettnél is kulcsfontosságú mérkőzések következtek.

Dél-Korea jól indított Kanada ellen, ám az ázsiaiak egyre több technikai hibát vétettek, így tíz percnyi játék után a juharlevelesek álltak jobban. A második felvonásban is az észak-amerikaiak számára jött ki jobban a lépés, a félidőben már 18 pont volt a felek közötti különbség. A 32 pontig jutó Toby Lee Fourniernek is köszönhetően Kanada a végéig magabiztos kézben tartotta a mérkőzést és megszerezte első győzelmét a világbajnokságon.

Dél-Korea–Kanada 58–92 (12–20, 16–26, 13–27, 17–19)

A csoport másik mérkőzése a spanyol Salve nagyszerű triplájával indult, de egy ideig az egyiptomiak is tartották a lépést ellenfelükkel. A hispánok azonban az első negyed végére nyolc ponttal elléptek, de a felek közötti különbség a második etapban mutatkozott meg igazán. Az afrikaiak ekkor mindössze hat pontot dobtak, amely lényegében meg is pecsételte sorsukat. A félidőben már 40–16 volt az állás, Spanyolország pedig a végéig tartalékolva is könnyedén, 86–48-ra múlta felül a mai napon kissé erőtlenül teljesítő Egyiptomot.

Spanyolország–Egyiptom 86–48 (18–10, 22–6, 26–16, 20–16)

D-csoport:

A szimpatikusan küzdő Malira nagy erőt demonstráló USA az első játéknapon könnyen érvényesítette akaratát, míg a németek szintén simán nyertek Új-Zéland legjobbjai ellen. A Mali–Németország mérkőzés ezúttal rendkívül sok izgalmat tartogatott magában, az új-zélandiaktól pedig szinte hibátlan teljesítmény kellett volna az amerikaiak megszorongatásához.

Noha a németek egy triplával kezdtek, de Mali egy középtávolival gyorsan válaszolt. A következő percekben azonban már a védekezésre helyeződött a hangsúly, a pontszegény első negyed minimális európai előnnyel ért véget. A második felvonásban is óriási volt a csata, az újabb kosárra pedig a 14. percig várni kellett. A nagyszünetben Németország csupán hat ponttal vezetett, így az összecsapás továbbra is nyílt maradt. Az afrikaiak a harmadik negyedben nem összpontosítottak jól, a németek pedig ezt kihasználva 15 pontos előnyre tettek szert. Mali nagyon hajtott, ám fordítani már nem tudott, így biztossá vált, hogy a németek a csoport első két helyének egyikén végeznek.

Mali–Németország 44–55 (6–8, 9–15, 14–21, 15–11)

A végső győzelemre is esélyes USA az eddig nem túl acélosan teljesítő Új-Zéland ellen is hamar dűlőre szerette volna vinni a meccset. Az új-zélandiak az első negyedben ezúttal kiváló játékkal rukkoltak elő, és több percen át vezettek is. A 12–12-es etap után azonban az amerikai válogatott magasabb fokozatra kapcsolt és a mérkőzés addigi kiegyenlített képe teljesen felborult. Az Egyesült Államok játékosai 14 pontos vezetés birtokában vonulhattak az öltözőbe, majd a fordulás után pillanatok alatt eldöntöttek a meccset. USA csapata bajnokaspiránshoz méltóan, a 16 pontos Hannah Hildalgo vezérletével 102–34-re diadalmaskodott, Új-Zéland pedig a folytatásban a mostani találkozó első tíz percéből építkezhet.

Új-Zéland–USA 34–102 (12–12, 9–23, 5–28, 8–39)

T.H., O.K.