Fotó: FIBA
Mint beszámoltunk róla, a csoportkör utolsó játéknapja nagy meglepetéssel kezdődött, majd könnyed magyar sikerrel folytatódott a Debrecenben zajló U19-es női kosárlabda világbajnokságon. Az esti programban további három mérkőzést rendeztek, az eredmények tükrében pedig kialakult a szerdai nyolcaddöntők párosítása.
Oroszország–Tajvan. A játéknap egyik legsimábbnak ígérkező ütközete a vártnál szorosabban kezdődött, az első negyedben végig fej-fej mellett haladtak a felek. A lelkesen küzdő tajvani alakulat már a magyar válogatott ellen is megmutatta, hogy sokáig tudja tartani a lépést az esélyesebb ellenfelekkel, ez pedig a csoportgyőzelem reményében pályára lépő orosz együttessel szemben sem volt másképp. A második negyedben aztán ritmust váltottak az oroszok, amit az ázsiai csapat már nem tudott lekövetni, így a nagyszünetre tetemes, 41–21-es előnyt építettek ki Bocharováék. A fordulás után sem változott a játék képe, a magyar-tajvani mérkőzéshez hasonló mederben zajlott ez a találkozó is, a sportszerű kiscsapat csak elvétve tudott kosarat szerezni, míg a 20 pontig és 11 lepattanóig jutó Anastasiia Odintcova vezette Oroszország többször is tempóból rohant át ellenlábasán. Ha nem is sokkal, de folyamatosan nőtt a különbség, a dudaszó pillanatában pedig 72–45-öt mutatott az eredményjelző, így az oroszok Egyiptommal találkoznak a legjobb tizenhat között.
Egyiptom–Egyesült Államok. Az erőviszonyok ismeretében ezen a találkozón sem számíthattunk arra, hogy tövig rágjuk a körmünket, hiszen az afrikaiak nyeretlenül, az amerikaiak veretlenül érkeztek a csoportkör utolsó összecsapására. Ennek tükrében már az első negyedben eldőlt a mérkőzés, a festékből szinte hibátlanul dobó Close-tanítványok 34 pontot szereztek tíz perc leforgása alatt, amire összesen három egyiptomi kosár érkezett válaszul. Ezúttal sem volt valódi vezére az amerikai gárdának, amely csapatként nőtt riválisa fölé, a cserék is teljes értékű játékosként vették ki a részüket a fölényes sikerből. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy melyik együttes nyeri a mérkőzést, s egyben az “A” jelű kvartettet, de az egyiptomiak részsikerként könyvelhetik el, hogy az utolsó negyedben csak három ponttal dobtak kevesebbet a 97–36-ra diadalmaskodó topfavoritnál.
Olaszország–Ausztrália. Az ausztrál válogatott a magabiztos rajt után csalódást keltően harmatos teljesítményt nyújtott a 2019-es döntő visszavágóján, az USA ellen, s ezúttal is gyengén dobtak a sárga-kékek, így az esélytelenebb olaszok sokáig tartották velük a lépést. Mindkét csapat rengeteg hibával játszott, a nagy tét, azaz a csoport második helye rányomta a bélyegét a mérkőzés színvonalára. A második negyedet az Ilaria Panzera vezette Olaszország nyerte, amely csupán négypontos hátrányban vonulhatott szünetre. A fordulás után azonban saját magát verte meg a dél-európai együttes, amely támadásban gyakorlatilag semmi értékelhetőt nem nyújtott, s bár az auszik sem villogtak, a fontos pillanatokban rendre meg tudtak újulni. Közel járt a meglepetéshez az olasz válogatott, de végül a két évvel ezelőtti ezüstérmes érvényesítette a papírformát, s 58–42-es győzelemmel a második helyen végzett a négyesben. Nemzeti csapatunk így szerdán fél 6-tól Olaszország legjobbjaival találkozik, Ausztrália pedig Argentína ellen masírozhat be a legjobb nyolc közé, de tőlük ennél lényegesen több kell a folytatásban, ha idén is felállnának a dobogóra.
U19-es női kosárlabda világbajnokság, csoportkör
A-csoport:
Olaszország – Ausztrália 42–58 (9–15, 17–15, 9–16, 7–12)
Egyiptom – Egyesült Államok 36–97 (7–34, 12–21, 4–26, 13–16)
B-csoport:
Oroszország – Tajvan 72–45 (15–15, 26–6, 16–12, 15–12)
A szerdai menetrend:
Hódos Imre Sportcsarnok
11:30 Korea – Mali
14:30 Brazília – Csehország
17:30 Olaszország – Magyarország
20:30 Ausztrália – Argentína
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
11:00 Spanyolország – Japán
14:00 Franciaország – Kanada
17:00 Egyesült Államok – Tajvan
20:00 Egyiptom – Oroszország
P.G.




