Kapus poszton nem történt változás, továbbra is a Csúri Bence, Dukát Péter, Sáfár Péter trióval készülhet Téglási Gábor kapusedző.
A védelembe Simonka, Sós, Ménes és Barabás maradt a tavalyi bajnokcsapatból, melyhez újabb három labdarúgó is érkezett:
Nagy Zoltán (31) négyszer bajnokságot,s ugyan ennyiszer Magyar Kupát is nyert a DVSC csapatával. Bajnokok Ligája selejtezőn, s Európa-liga csoportkörben is pályára lépett annak idején a piros-fehérekkel, így rutinjával nagy hasznára lehet az egyetemista alakulatnak.
Balogh Krisztián (20) a DVSC-től kölcsönbe érkezik az egyetemvárosba. A jó felépítésű balhátvéd tavaly még a Balmazújváros kölcsönjátékosaként mutatkozhatott be az NB II-ben, valamint Magyar Kupa találkozókon is szerepelt, így mondhatni egy nem teljesen ”zöldfülű”, szép jövő előtt álló védővel gazdagodott a gárda.
Mócsán Erik (19) a védelem bármely pontján bevethető, nagy munkabírású játékos, ki tavaly már a DVSC-DEAC színeiben belekóstolhatott az NB III-as vérkeringésbe. Reméljük, ezúttal sikeresebb idényt tud majd maga mögött.
A középpályán Kincses, Révai, Katona, Posta és Szarka maradt a sikercsapatból, melléjük hat új szerzemény is csatlakozott.
Illés Dávid (21) pallérozódott a debreceni valamint a diósgyőri akadémián, valamint játszott a Nagyhegyes és Derecske együttesében is. Legutóbb az NB III Közép csoportjában szereplő Dabas-Gyón gárdájában rúgta a bőrt, többnyire a pálya tengelyében.
Karikás Krisztián (22) szintén Dabasról tette át székhelyét az Egyetemi Sporttelepre. Az erdélyi születésű futballista korábban már a DVSC felnőtt csapatában is bemutatkozhatott Magyar Kupa és Liga Kupa összecsapásokon, valamint a Balmazújváros színeiben az NB II-ben is. A villámléptű jobbszélső minden bizonnyal sok örömet okoz majd a DEAC szimpatizánsoknak.
Kovács Miklós (25) a ”kistestvér” DASE gárdájától érkezett a középpályára. A ballábas játékos korábban a DVSC-DEAC-cal az NB II-ben, míg a Létavértessel és a Jászapáti alakulatával az NB III-an is bizonyíthatott, tapasztalatának jó hasznát veheti majd fiatal csapatunk.
Sütő Balázs (19) a DVSC-DLA U19-es együttesétől érkezett Sáfár László csapatába. A szemtelenül fiatal középső középpályásnak már némi rálátása van a felnőtt foci világára, de az igazán nagy áttörést ez az év jelentheti majd számára.
Bencze Donát (18) útja szintén a Loki utánpótlásból vezetett a DEAC pályára. Az első sorban balszélsőként bevethető játékos első felnőtt meccseire készül, reméljük, sikerrel teszi majd meg mindezt.
Sándor Bence (20) is végigjárta a szamárlétrát a DVSC utánpótlásában, majd bemutatkozhatott az NB III-ban is a klub színeiben, ám közel másfél éve már, hogy egy térdsérülés megtörte karrierjét, melyből jelenleg is lábadozik. Reméljük, az őszi szezon vége felé már Ő is a csapat rendelkezésére tud állni.
Csatárposzton a tavalyi házi gólkirály Csörgő illetve Vékei említhető az ős-DEAC-osok közül, hozzájuk társult még két szintén gólra éhes támadó, kompletté téve ezzel a 25 fős keretet.
Nagy Attila (21) a már fent említett két labdarúgóhoz hasonlóan a Dabas-Gyón gárdájától lett leigazolva. Az egyébként tősgyökeres debreceni focista a DLA mellett a győri akadémián is megfordult annak idején, valamint a Komló gárdájában is játszott felnőtt szinten, így fiatal kora ellenére egy sokat látott játékosnak nevezhetjük.
Nagy Dávid (27) korábbi sokszoros utánpótlás válogatott játékos, néhány szabolcsi kanyar után, Nagyhalászból érkezik a Dóczy József utcába. Mikor legutóbb az NB III-ban szerepelt a DEAC gárdája (2011/12) 11 gólt szolgáltatott, reméljük sikerül valami hasonlóval előrukkolnia ezúttal is a kiváló képességű csatárnak.




