Újvárosi: „pozitív élményeim vannak az edzőtáborról”

Újvárosi Ádám télen került fel az első keretbe, a csapattal ő is elutazott a törökországi edzőtáborba.

0

újvárosi-300x200 Újvárosi: „pozitív élményeim vannak az edzőtáborról”

Herczeg Andrástól már megszokhattuk, bátran nyúl az utánpótláshoz, lehetőséget biztosít számukra, az első csapatban. A téli felkészülést az U19-es csapat belső védője, Újvárosi is a felnőtt kerettel kezdte meg.

Csak pozitív élményeim vannak az edzőtáborról, nagy megtiszteltetés számomra, hogy én is részese lehettem. Kiváló körülmények között készülhettünk a kilenc nap alatt. Nagyszerű közösségbe kerültem, sokat tanultam a többiektől, mindenben maximálisan segítettek, mind a pályán, mind a pályán kívül, hasznos tanácsokkal láttak el. Több mérkőzésen is lehetőséget kaptam, úgy érzem, amikor kezdőként léptem pályára, jobban fel tudtam venni a játék ritmusát és jobb teljesítményt nyújtottam, mint amikor csereként jutottam szóhoz. Sajnos hazaérkezés után megbetegedtem, engem sem került el a nátha, de bízok benne, hogy következő héttől már edzésbe tudok állni. Szeretnék bizonyítani és teljesítményemmel meghálálni Herczeg András bizalmát.