Úszó OB: Senánszky Petra aranyéremig, Holoda Péter a 4. helyig jutott

A Debrecenben zajló úszó országos bajnokságon a csütörtöki napon öt versenyszámban osztottak érmeket. Többek között Hosszú Katinka és Milák Kristóf is érvényesítette a papírformát, míg Burián Katalint és Bohus Richárdot megtréfálták a fiatalok.

0

holodasen-300x174 Úszó OB: Senánszky Petra aranyéremig, Holoda Péter a 4. helyig jutott

Fotó: Senánszky Petra/Instagram

In medias res indult az idei úszó Országos Bajnokság második versenynapjának délutáni programja a Debreceni Sportuszodában, ugyanis kezdésnek máris az olimpiai bajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf (Honvéd), valamint az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás (Pécs) feszült egymásnak 200 méter pillangón. Sokáig úgy tűnt, hogy a szintén olimpikon Márton Richárd beleszólhat kettejük csatájába, a Honvéd kiválóságát azonban az utolsó ötvenen lehajrázta a végül ezüstérmes Kenderesi, míg a múlt héten lázas betegséggel küzdő Milák senkitől sem zavartatva, 1:53.88-as idővel nyerte meg a számot.

A hölgyeknél a tegnapi 200 vegyeshez hasonlóan 200 méter pillangón is nagy csatára lehetett számítani Sebestyén Dalma (Győr) és Hosszú Katinka (Iron Swim) között, de a többiek is tartották velük a lépést, öten teljesen egyszerre fordultak az utolsó hosszra. Hosszú a végén igazolta klasszisát és 2:09.38-as idővel, egy testhosszal megnyerte a távot, Sebestyén pedig a dobogóról is lemaradt, negyedikként zárt. Az ezüstérmet a KSC versenyzőjének, Berecz Blankának nyakába akasztották, míg a dobogó harmadik fokára Jakabos Zsuzsanna (Győr) léphetett fel. Ugyanezen versenyszámban a B-döntőben a debreceni Koch Zitáért szoríthattunk, aki először még ötödikként fordult, ám végül a 7. helyen csapott célba.

Férfi 100 méter hátúszásban tavaly Bohus Richárd (BVSC) országos csúcsot döntött, és mivel most is ott volt a fináléban, jó eséllyel pályázott a végző győzelemre. A versenyszámban mégis meglepetés született, ugyanis 54.18-as idővel az első helyen Kovács Benedek (BVSC) ért be, egy hatalmas hajrával Jászó Ádám (PSN) lett a második, egy remek benyúlással Telegdy Ádám (KSC) szerzett bronzérmet, Bohus Richárd pedig ezúttal csak az 5. helyen ért célba.

A hölgyek 100m hát döntőjében egy rendkívül fiatal mezőny gyűlt össze, a rutint egyedül a már számos nemzetközi eseményen résztvevő Burián Katalin (FTC) képviselte. Az aranyérem fő várományosát a 2006-os születésű, 1.00.83-as időeredménnyel záró Molnár Dóra (Budafóka) azonban maga mögé utasította, a harmadik helyre pedig Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas) úszott be.

A folytatásban a szemeket rendesen ki kellett mereszteni, mert a férfi 50 méter gyorsúszásban gyakorlatilag mindenki pillanatok töredéke alatt ért célba. A versenynem specifikusa, Szabó Szebasztián (Győr) megérdemelt győzelmet aratott, hiszen 21.99-nél érintette meg a falat. Milák Kristóf (Honvéd) is medencébe ugrott, és milyen jól tette, mivel egy ezüstéremmel gazdagodott, a harmadig pedig Németh Nándor (BVSC) lett. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola színeiben Holoda Péter mérettette meg magát, és rendesen kitett magáért, hiszen a 4. helyen végett – némileg azonban bosszantó, hogy csupán öt tizeddel csúszott le a dobogóról.

A női 50 méter gyorsúszás fináléja előtt parázs hangulatot varázsoltak a szurkolók a Debreceni Sportuszodába, hiszen a DSC-SI versenyzője, Senánszky Petra a 4-es pályán úszhatott. A cívisváros büszkesége a döntőben sem cáfolt magára, 25.24-es időeredménye pedig aranyérmet jelentett számára, így a közönség java is önfeledten ünnepelt. A második helyért hatalmas csata zajlott, végül Gyurinovics Fanni (Vasas) nyújtózkodott jobban, Sztankovics Annának (Nyíregyháza) pedig a bronzéremmel kellett beérnie.

músz-300x186 Úszó OB: Senánszky Petra aranyéremig, Holoda Péter a 4. helyig jutott

Fotó: MÚSZ

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott még Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém), aki egyéni legjobbját közel tíz másodperccel megjavítva 14:59.17 perccel nyert 1500 méter gyorson. A tokiói olimpia nyíltvízi küzdelmeiben ezüstéremig jutó versenyzőt senki sem tudta megszorongatni, csapattársa, Betlehem Dávid végzett hozzá legközelebb, harmadik helyre pedig Gálicz László (FTC) futott be.

A női 1500 méter gyorsúszásban Késely Ajna (BVSC) óriási fölénnyel, 16:22.89-es idővel győzött, őt követte Fábián Bettina (FTC) és Rohács Réka (Kőbánya). Velük versenyzett a debreceni színeket képviselő Gál Kincső is, aki a megszerzett 6. helyére büszke lehet.

A Bohus Richárdot, Takács Tamást, Kovács Benedeket, valamint Németh Nándort felvonultató BVSC-Zugló esélyt sem hagyott ellenfeleinek, és végig vezetve 3:40.92-es idővel nyerte meg a 4×100 méteres férfi vegyesváltó döntőjét. A második helyért annál nagyobb volt a küzdelem, végül a Kőbánya SC (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Tekauer Márk, Tompos Zoltán) négy tizeddel jobbnak bizonyult a Győri Úszó Sportegyesület (Albert Soma, Herman Sz. Péter, Szabó Szebasztián, Giczi Mátyás) versenyzőinél.

A női 4×100-as vegyesváltó aranyérme az utolsó pillanatig kérdéses volt. 4:10.20-as idővel végül a Vasas (Szabó-Feltóthy Eszter, Olajos Dorottya, Galamb Szimonetta, Gyurinovics Fanni) ért fel a csúcsra, majd egy tizeddel lemaradva Győri Úszó Sportegyesület (Pózvai Kiara, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna, Safrankó Sára) jött a sorban, a dobogó harmadik fokára pedig a BVSC-Zugló sportolói (Elekes Tamara, Huszár Ingrid, Nahalka Regina, Késely Ajna) állhattak fel.

A CXXIV. Úszó Országos Bajnokság pénteken 9 órától előfutamokkal folytatódik a Debreceni Sportuszodában.

P.G., T.H.