A szokásoknak megfelelően szombaton a női és a férfi, míg vasárnap a vegyes párosok játszanak majd. A díjazás most is rokonszenves lehet a résztvevők számára, hiszen felsorolni is nehéz az ajándékok számát.
Az előkelő helyeken végzők fordulónként és az összesítést követően is értékes ajándékokat vehetnek át a Ráthonyi Kft., mint főtámogató és a Hajdú-bihari Napló, mint fő média-támogató jóvoltából.
A mostani fordulóban is minden résztvevő traubisodát kap ajándékba, ezen kívül igen változatos lesz a megnyerhető díjak, ajándékok sora:
- A győztes párosok tagjainak minden kategóriában 3 fő részére az Andromeda Travel Kft. díjmentes szállást biztosít Görögországban, a tengerparton, Makrygialos üdülőhelyen 7 éjszakára.
- Az első három helyezettek érem és oklevél díjazásban részesülnek.
- Az első helyezett csapatok mindkét tagja külön-külön kupát nyer.
- A Hajdú-bihari Napló emblémázott ajándéktárgyait is megnyerik a győztesek.
- A Strandfürdő is apró ajándékokkal teszi változatosabbá a díjátadást.
Az összesített versenyek (női, férfi, vegyes) egyéni győztesei ezúttal az érmeken, kupákon kívül pénzdíjat és az első három helyezettek nagyobb mennyiségű traubisodát nyernek.
Játéktudástól függetlenül mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Az előző fordulókhoz hasonlóan most is két kategóriában is nevezhetnek a párosok. Az “A”-ban a versenyengedéllyel rendelkezők, a “B”-ben akiknek nincs ilyen. Az érmeket és kupákat is mindkét kategóriában kiosztják. Előzetes regisztrációt is szívesen fogadnak az eotvosvolley@externet.hu e-mail címen, de hétvégén 8 és 9 óra között a strand Klinika felőli főbejáratánál is lehet nevezni. Több információ: +36-30/9658-158
Az eredmények, képek és a versennyel kapcsolatos más érdekességek megtalálhatók a Szövetség honlapján és a Facebookon .




