Vasas, Ferencváros, DEAC – tehetséges támadót igazoltak az egyetemisták

Szabó Leventével két éve profi szerződést kötöttek a zöld-fehérek, azóta megfordult az ESMTK-ban is, tavasszal pedig a DEAC színeiben láthatjuk majd.

0

Szabó_Levente_DEAC_átigazolás_2022_01_23-300x200 Vasas, Ferencváros, DEAC – tehetséges támadót igazoltak az egyetemistákFotó: deac.hu

A Debreceni Egyetem labdarúgói már két hete elkezdték a felkészülést a harmadosztályú bajnokság februári folytatására, amelynek Sándor Tamás alakulata a harmadik helyről vághat neki. Ugyan nem kimondott cél az azonnali visszajutás, de nem is tűnik ledolgozhatatlannak a listavezető Kazincbarcikával szembeni hátrány, tavasszal ugyanis még tizennyolc mérkőzés vár a csapatokra.

A sikeres szereplés érdekében nem csupán a zöld gyepen, de az irodákban is gőzerővel zajlik a munka, a klub vasárnap délelőtt be is jelentett egy új igazolást, a 21 esztendős Szabó Levente személyében. A támadósorban több helyen is bevethető játékossal a szezon végig szóló kontraktust írtak alá, Debrecen pedig nemcsak a sport miatt tűnik számára ideális választásnak, ugyanis tanulmányait is a cívisvárosban, sport- és rekrációszervező szakon folytatja majd.

A DEAC új igazolása a Vasasban kezdte pályafutását, két évet a német TSG Kaiserslauternben is lehúzott, majd a Ferencvároshoz igazolt, az FTC 2020-ban profi szerződést ajánlott neki. A zöld-fehérek első csapatánál pályára is lépett, Szerhij Rebrov a Magyar Kupában vetette be a mély vízbe. Szabó Levente ősszel az NB III Közép csoportjában érdekelt ESMTK gárdáját erősítette, tizennyolc mérkőzésen kapott játéklehetőséget.

Annak ellenére, hogy senkit sem ismertem a csapatból, könnyen ment a beilleszkedés, hiszen egy remek közösségbe kerültem – nyilatkozta a játékos a klubhonlapnak. – A srácok nagyon segítőkészek, és a szakmai stábtól is sok támogatást kapok. Reménykedem benne, hogy sok játéklehetőséghez jutok, a bizalmat pedig gólokkal és gólpasszokkal kívánom meghálálni. Az is fontos, hogy a DEAC minél előkelőbb helyen zárja a pontvadászatot. A cselezőkészségemet tartom az egyik legfőbb erősségemnek. Posztomból kifolyólag főleg a támadások állnak közel hozzám, de természetesen a védekezésből ugyancsak kiveszem a részem, bár ezen a téren még látok esélyt a fejlődésre.

P.G.