A meccset kisebb sérülés miatt kihagyta Bárány Donát, Kusnyír Erik, Alexandros Kyziridis és Erdélyi Benedek is.
A találkozó előtt egész nap zuhogott az eső, igencsak felázott volt a talaj. A 4. percben a Cluj egy 8 méteres fejessel megszerezte a vezetést (0-1), közvetlenül ezután Dorian Babunski lőtt nem sokkal fölé. A 15. percben majdnem egyenlített a Loki egy szöglet után, azonban Sylvain Deslandes próbálkozását követően a labda nem talált kaput. A 28. percben egy sarokrúgás-kombinációnak köszönhetően a kolozsváriak újabb fejes gólt értek el (0-2), míg a 33. percben egy nagy védelmi hiba miatt gyakorlatilag csak az üres kaput kellett bevennie a romániai gárdának (0-3). A 40. percben Dzsudzsák Balázs remek passza után Dorian Babunski került ziccerbe, azonban kihagyta, így a DVSC jelentős hátrányban kezdte a második félidőt.
A 60. perctől a Gróf – Baranyai, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Manrique, Neofytidis – Bódi, Szécsi, Loukili – Dieye összetételű együttes játszott, a Cluj is cserélt, a találkozó pedig eseménytelenebbé vált. Georgios Neofytidis szépíthetett volna, ám a legvégén a kolozsváriak találtak be ismét (0-4).
A hétvégén pedig újabb meccsek következnek: szombaton a német Hannover, vasárnap pedig az üzbég Neftchi Fegana ellen lép pályára a Loki.
Felkészülési mérkőzés
DVSC-Universitatea Cluj: 0-4 (0-3)
DVSC: Megyeri – Bévárdi, Romancsuk, Deslandes, Ferenczi – Varga J., Baráth P. – Dzsudzsák, Szécsi, Sós – Dorian Babunski
Cserék: Gróf, Bódi, Neofytidis, Dreskovic, Manrique, Dieye, Baranyai, Loukili, Lagator
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic
U. Cluj: Iliev – Vladoiu, Miron, Ispas, Ilie, Briceag, Remacle, Bic, Fülöp, Thiam, Stoica
Cserék: Gorcea, Paun, Oancea, Pitian, Nowak, Romario Pires, Horsia, Chipciu, Haita, Balan, Simon, Hleil
Edző: Ioan Ovidiu Sabau
Gólszerzők: Fülöp, Miron, Thiam, Haita




