Vérszegény dobószázakék

Tizenöt pontos vereséget szenvedett DEAC kosárlabdacsapata hazai pályán a Tippmix Férfi NB I. A 23. fordulójában a Zalakerámia ZTE KK ellen.

0

DSC_9132-300x156 Vérszegény dobószázakékA tabella 7.helyén állomásozó zalaiakat fogadta a Debreceni Egyetem szombat este az Oláh Gábor utcán. Andjelko Mandic nem a legerősebb felállásban tudta harcba küldeni övéit, hiszen Lovro Buljevic egy kisebb sérülés miatt kihagyni kényszerült a találkozót. A mérkőzést Ona Embo triplája indította zalai részről, majd Edwin közelijével a házigazdák is megkezdték a pontgyártást. Az első felvonás derekához érvén Tóth Ádám és Paige egységeivel próbált távolodni a ZTE, a DEAC azonban Drenovac és Williamson pontjaival derekasan tartotta a lépést (6-7). A folytatás során Ikpe találataival folytatta az építkezést a rivális, majd a padról érkező Mócsán Bálint dobásába nyúltak bele, aki mindkét büntetőjét értékesítette, ezzel felzárkóztatva a hajdúságiakat. A játékrész hajrájában újfent Williamson megmozdulásával tapadtak a hazaiak, majd Neuwirth és Edwin triplája is kifelé pattant, így maradt a négy pontos zalaegerszegi vezetés (10-14).

A következő etap kezdetén Ona Embo duplájával folytatták a dunántúliak, a Debrecen azonban nem hagyta magát, remekül vették fel a versenyt ellenfelével. A nagyszünethez közeledve jókor érkezett Williamson találata, majd Edwin kettő plusz egyes akciójával öt egységnyire módosult a cívisvárosi deficit (15-20). A félidő utolsó perceihez közeledve Paige elfutásával válaszoltak a vendégek, időt is kért a debreceni stáb. A gyors taktikai megbeszélést követően Tóth ziccerével kétszámjegyűre gyarapodott a felek közötti differencia, majd a negyed hajrájában Tadics tette helyére büntetőit, ezután pedig Williamsonnak osztott ki egy pazar labdát, a túloldalon azonban Ona Embo visszatornázta a vendég fórt, így ismét magához hívta fiait Andjelko Mandic. A végső minutumban pedig Keller villanására Tadics válaszolt, így 22-33-al vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

A fordulás után Edwin dupláját csapatkapitányunk, Mócsán Bálint távolija követte, melyre egerszegi részről ismét Ona Embo válaszolt, Drenovac azonban hamar tíz egység alá szorította a differenciát (29-38). A hajdúságiak öröme viszont nem tartott sokáig, Németh kettő plusz egyes mozzanatával és Paige közelijével újfent elhúztak a zalaiak, kénytelen volt ismét időt kérni mieink mestere (29-45). A rövid játékmegszakítás után jól tört be Drenovac, majd Mócsán helyezkedett jól, az utolsó felvonás előtt pedig Ostojic kosaraival távolodtak a dunántúliak, a szakasz végére így tizenhat pontos DEAC hátrány állt az eredményjelzőn (33-49).

Az utolsó tíz perc kezdetén nem esett találat, majd a kosárcsendet Paige büntetője törte meg a vendégeknél, a hazai pontokat pedig Williamson és Edwin növelték, válaszként a mérkőzés hajráját megelőzvén Tóth ellentmondást nem tűrő zsákolásával rukkolt elő Matthias Zollner legénysége (38-55). Az utolsó öt percre Drenovac közelijével fordultak a debreceniek, majd Edwin révén próbáltak tapadni (46-57). A végjátékban Paige süllyesztette el csapata harmadik távoli találatát, rögtön utána Ostojic ezt a számot négyre módosította, akciójával pedig rendkívül nehéz helyzetbe hozta a házigazdákat. A végső minutumokban még Neuwirth hármasával és Tadics középtávolijával kozmetikáztak a fehér-feketék, a vendég győzelmet azonban ezek a villanások már nem veszélyeztették, tizenöt pontos vendég sikerrel zárult az ütközet (51-66).

DEAC – Zalakerámia ZTE KK: 51-66 (10-14, 12-19, 11-16, 18-17)

DEAC: Edwin 15/3, Williamson 10, Drenovac 10, Neuwirth 3/3, Garamvölgyi –

Cserék Várszegi -, Czermann -, Hegedüs -. Tadics 6, Hőgye -, Mócsán 7/3, Csizmadia –

Vezetőedző: Andjelko Mandic

ZTE: Ikpe 4, Paige 18/3, Ona Embo 16, Szalay -, Tóth 8

Cserék: Keller 2, Ostojic 13/3, Németh 5, Csuti -, Gyimes -, Makkos -, Simó –

Andjelko Mandic: Bátrabban és összeszedettebben játszott a ZTE, mi pedig túl sokat gondolkoztunk a parketten. A dobószázalékunk borzasztóan alacsony volt, a pontjaink nagy részét a jó helyzetekből szereztük, majd nehezebb megoldásokat kerestünk, melyek nem mentek be, így elindultunk lefelé a lejtőn. A kapott hatvanhat ponttal nincs probléma, ellenben hazai pályán ötvenegyet szerezni kritikán aluli. Ismét a saját dolgunkat nehezítettük meg, amikor volt lehetőségünk javítani, mi nem éltünk vele. Ezen már nem tudunk változtatni, van még három mérkőzésünk, megyünk tovább. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást, sajnos ma nagyon gyenge szinten, nem a megfelelő koncentrációval játszottunk.