Veszélyben a bennmaradás

Harmadik vereségét szenvedte el a DEAC a rájátszásban

0

                                                                futsal-2-300x225 Veszélyben a bennmaradásFotó:deac.hu

Hiába a jó kezdés, nem sikerült az egyetemi csapatnak pontokat szerezni Nyírbátorban. Pedig Kondás révén a DEAC szerzett vezetést, de második találatát már a saját kapujába érte el a debreceni játékos. Azért a hazaiak is betaláltak, szünetig két gólra növelve előnyüket.

Fordulás után már az első percben újabb nyírbátori gólnak örülhettek a hazai drukkerek. Pár perc múlva sikerült szépíteni, de az egyetemisták ezzel el is lőtték puskaporukat, ráadásul a Nyírgyulaj ismét betalált Faragó kapujába, akit a 39. percben még ki is állított a játékvezető.

Összességében a hazaiak megérdemelték a győzelmet, a DEAC határozatlannak tűnt a kapu előtt, a védekezésbe több hiba csúszott, ennek pedig vereség lett a vége. Az egyetemi csapat visszaesett csoportjában az 5. helyre, jelentős, 5 pont a lemaradása az előtte álló Nyírgyulajhoz képest és csak egy egységnyi az előnye az utolsó Ferencvárostól.

Futsal NB-1 rájátszás

Nyírgyulaj – DEAC: 5:2 (3:1)

DEAC: Faragó, Kasuba, Esztergomi, Pallai, Varga

Cserék: Dobi, Pázmándi, Szentes Bíró, Tóth A., Sándor, Buka, Kondás, Szabó

Edző: Elek Gergő

Gólszerzők: Kondás 4’, Pallai 25’

Kiállítva: Faragó 39′