Fotó: dvsckezilabda.hu
Tudatos választás volt a kézilabda, vagy inkább a kíváncsiság terelt a pályára?
Még otthon, Mátészalkán kezdtem játszani második osztályos koromban, de nem saját elhatározásból, hanem az egyik barátnőm unszolására néztünk meg egy edzést. Eleinte csak hobbi szinten játszottam, különösebben kézilabdás alkatom sem volt. Így nem igazán gondoltam bele abba, hogy idáig eljuthatok, és meglepődtem, amikor több klub érdeklődött irántam. Bár ezek még zömmel NB1/B-s csapatok voltak.
Mikor fordult komolyra az érdeklődésed?
Nyolcadikos koromban kerültem válaszút elé, akkor kellett eldöntenem, hogy szeretnék-e magasabb szinten játszani. Többen mondták nekem akkoriban, hogy ha nem lépek fentebb, akkor ne várjak túl sokat a sporttól. Anyukám nem szerette volna, hogy Pesten folytassam, Orosházára pedig én nem akartam elmenni, így anyukám felhívta az egyik DVSC-edzőt, történetesen Vida Gergőt, majd ezt követően jelentkeztem próbajátékra.
Ami nyilván jól sikerült.
Az első edzésemen elméletileg nem hajtottak meg annyira minket, de én majd’ meghaltam. Ezután részt vettem a komplett nyári felkészülésben, együtt edzőtáboroztam a csapattal, így látták mennyire jó az állóképességem, és hogy bírom az edzéseket. Végül szerződtettek, bár engem valamelyest meglepett a dolog. Szerencsére az iskolaváltást is sikerült rugalmasan megoldanom.
Mára korosztályod és csapatod egyik húzóemberének számítasz. Hogy érzed magad a DVSC-ben?
Nagyon jól érzem magam, és nem hiszem, hogy máshol ilyen körülmények között, ennyi lehetőségem lett volna a fejlődésre. Miután megérkeztem, azt mondták anyukámnak, legalább két évre lesz szükségem ahhoz, hogy utolérjem a társaimat, és felvegyem azt a ritmust, amiben ők játszanak. Szerencsére nem így alakult.
Győrvári Viktorral és Vida Gergővel is dolgoztál együtt. Hogy érzed, bíznak benned?
Gergővel dolgoztam többet, Viktor bácsival inkább diákolimpiákon szerepeltünk, de minkettejükkel nagyon jó a közös munka. Mindenben segítenek, és ha kell, megállítják az edzést annak érdekében, hogy elmagyarázzák, mit kellett volna másképp csinálni az adott helyzetben.
A csapattársakkal milyen kapcsolatot alakítottál ki?
Nagyon szeretek mindenkit, de a legjobb barátságban lakótársammal, Barabás Zsófival, és a felnőttcsapat kapusával, Szabó Dorcival vagyok, aki mindemellett az osztálytársam.
Az élsportolók jellemzően talpraesettebbek, hamarabb érnek. Neked sem jelent problémát az önállóság?
Könnyen megszoktam. Most, hogy albérletben lakunk, sokkal jobb a helyzet, mint akkor, amikor kolisok voltunk. Hiszen ott tudták ugyan, hogy sportolók vagyunk, ennek ellenére nem voltak tekintettel ránk. Éjjelente zenét hallgattak, míg mi jellemzően később tudtuk elkezdeni a tanulást. Most sokkal rugalmasabb és könnyebb az élet.
Mennyire jelentenek számodra nehézséget a sűrű mindennapok?
A suli annyira nem megterhelő, az edzések után viszont nehezebb felkészülnöm a következő napra, hiszen a tréningek nagyon sok energiát kivesznek belőlem.
Megéri?
Néha megfordul a fejemben, hogy „úristen, most meg fogok halni”, de szeretem ezt csinálni, így könnyen túllendülök a nehézségeken. Igazából csak a jelenleg futó szezonban volt egy kisebb holtpontom, hiszen a NEKA-tornán kiújuló sérülésem miatt ki kellett hagyjam az első meccseket, aztán pedig nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna. Azonban edzőm, Vida Gergő megerősített abban, hogy dolgozzak tovább, legyek türelemmel, és akkor minden a helyére kerül.
Jelenleg középiskolában tanulsz. Van már valamilyen terved a jövőre nézve?
Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy milyen irány lenne ideális számomra. Szüleim mindenesetre hangsúlyozzák, hogy fontos a továbbtanulás, emellett én is elvárom ezt magamtól. Ha most kellene választanom, mindenképp szeretnék a sport mellett maradni, és nem zárkózom el attól, hogy életem nagy részét ez töltse ki. Nem elsősorban edzőként, inkább rehabilitációs edzőként, de ez még változhat.
Idén nyáron Európa-bajnokságon szerepeltél a magyar ifjúsági válogatott színeiben. Könnyen beilleszkedtél korosztályod legjobbjai közé?
Amikor bekerültem a csapatba, még annyira nem voltam felszabadult, mostanra viszont egyre jobban érzem magam, jó a közösség. Az edzőnk, Bohus Bea nagyon aranyos, lehet vele viccelődni, de amikor munka van, természetesen megköveteli tőlünk, hogy minden energiánkkal a feladatokra koncentráljunk. Legutóbb a múlt héten volt összetartásunk az ifjúsági válogatottal. Célunk a nyári, lengyelországi világbajnokság, ezt minden közös edzés alkalmával nyomatékosítják bennünk. Szeretnék én is ott lenni a keretben augusztusban.
Az Eb során több meccsen a szélen kaptál lehetőséget, ezzel szemben a DVSC-ben irányítóként, és átlövőként bizonyíthatsz. Nem volt neked mostoha ez a szerepkör?
Mivel szélen kezdtem a kézilabdát, és még a tavalyi idényben is volt arra példa, hogy megfordultam azon a poszton, ezért nem volt annyira szokatlan. Persze, az az igazi, amikor a saját szerepkörömben kapok lehetőséget. Azonban be kell látni, hogy a válogatottunk belső emberei is nagyon erős, jó játékosok, így az a legfontosabb, hogy szerephez jussak, és élni tudjak vele.
A tavaly téli alapozást a felnőttcsapattal csináltad végig. Hogy fogadtak a nagyok?
Ők is nagyon cukik, mindenben támogatnak. Bár hadilábon állok az angollal, de ha valamit nem értek, mindig segítenek. A fiatalabbakkal rendszeresebb kapcsolatban vagyok, de a nagyoktól is rengeteg tanácsot kapok a mindennapokban, bárkitől bármit megkérdezhetek, állnak rendelkezésemre.
Azóta már tétmeccsen is bemutatkozhattál, hiszen januárban, az MTK ellen kaptál először lehetőséget. Aki látta, aligha felejti, hogy a maximumon pörögtél abban a rövidke időben is. Idén többször voltál kerettag, egy novemberi kupameccsen pedig első góljaidat is megszerezted a felnőttek között. Hogy érezted magad a pályán?
Valójában a Vasas ellen kaptam először több lehetőséget. 15-20 percet töltöttem a pályán, de az elején nagyon-nagyon izgultam, Tone észlelte ezt, le is hívott, utána viszont sikerült visszatérnem, és nem ment rosszul. Érdekes, hogy a próbajátékomkor egyáltalán nem volt bennem feszültség, de az első felnőtt-edzéseim előtt mindig izgultam. Ám a lányok között gyorsan feloldódtam, és mára megszoktam a helyzetet, amiben persze, ők is segítségemre voltak.
Középiskoláddal, az Adyval hogy álltok az idei diákolimpián?
Szabó Panna személyében kiesett egy komoly húzóemberünk, Tóvizi Petra viszont valódi vezére a csapatunknak. Mindig irányít minket, így nem panaszkodhatunk. Épp tegnap játszottunk Ózdon, és egész simán bejutottunk az országos döntőbe. Nekem is jól ment a játék.
Hogy érzed, a játék mely elemében kell a legtöbbet fejlődnöd?
Szeretném összerakni védekezésemet, ami az előző szezonokban viszonylag jól működött. A tavaszi bokasérülésem óta nem vagyok annyira magabiztos, ezért vissza akarom nyerni a vállalkozókedvemet, hogy ugyanolyan felszabadult, eredményes játékra legyek képes, mint korábban. Dorci és Zsófi igyekeznek ebben is segíteni. Apukámtól pedig rengeteg építő kritikát kapok. Ő sohasem elégedett a játékommal, de ez nem esik rosszul, inkább arra inspirál, hogy minél jobb legyek.
Van olyan játékos, akire példaképként tekintesz?
A tavalyi edzőtáborban Tone azt mondta, hogy figyeljem a norvég Oftedalt, hogy cselez. Azóta ő a példaképem. Bár még nagyon sok munka kell ahhoz, hogy egyszer én is elérjem azt a szintet, de mindent meg fogok tenni. A debreceni játékosok közül pedig Jeca (Jelena Despotovic – a szerk.) volt az, akire nagyon felnéztem. Sajnáltam, amikor elment, de most nagy az öröm, amiért visszatért Debrecenbe!
Mik a legfontosabb céljaid az előtted álló naptári évben?
Szeretnénk dobogón zárni a bajnokság végén. A Győr és a NEKA is nagyon erős, de úgy gondolom, ha mindent megteszünk, és végig koncentrálunk, nem lesz gond. Emellett, mint mondtam, célom, hogy az ifiválogatottal szerepeljek az augusztusi vb-n.
Hosszabb távon mivel lennél elégedett?
A legfontosabb, hogy stabil NB1-es játékossá váljak, alkalmazkodjak a felnőtt mezőny ritmusához, minden további csak ezután következhet. A legnagyobb elégedettséggel az töltene el, ha a DVSC-ben válnék meghatározó játékossá, bár jelen pillanatban nagyon sok emberünk szerepel a belső posztokon.
Nyugtass meg, a feszített tempó mellett jut némi időd a feltöltődésre..
Mivel nem debreceni vagyok, az utazások elvesznek némi időt, ezen felül pedig nincs sok szabadidőm. Amikor úgy adódik, pihenek, regenerálódok, barátnőimmel és családommal vagyok, igyekszem kikapcsolódni. Most lesz majd az ünnepek közeledtével egy kisebb szünetünk, de arra az időszakra is kaptunk feladatot, hogy ne kényelmesedjünk el. Január másodikától pedig újra edzésbe állunk, és dolgozunk tovább!
Borgyos Pannának sok sikert kívánunk pályafutásához!
T.S.
