Cégek a debreceni sportban: T-Bútor

Vecsei János neve ismerősen cseng a kick-boksz világában, hiszen sportpályafutása során rendkívül komoly eredményeket tudhatott magáénak. Civilben aztán a bútorszakmában találta meg számításait, s immáron harmadik éve a T-Bútor Outlet tulajdonos-ügyvezetőjeként tevékenykedik. Mindemellett kiemelten foglalkozik a sport támogatásával, hiszen üzlete révén megszámlálhatatlan egyesületet, sportolót, rendezvényt szponzorál.

0

vécsei-225x300 Cégek a debreceni sportban: T-Bútor

Hogyan kötöttél ki annak idején a kick-boksz mellett?

Megmondom őszintén, bátyámmal gyerekként nem igazán mutattunk érdeklődést a sportolás iránt, ám unokatestvérünk kick-bokszozott, így kíváncsiságból mi is lementünk a terembe. S mivel megtetszett a sportág, ottragadtunk.

Már a legelején egyértelmű volt, hogy van tehetséged a sportághoz?

Az első versenyeim kudarcba fulladtak, nem voltam túl sikeres, viszont a csapat, és a társaság, a sportág mellett tartott, majd szép fokozatosan elkezdtek jönni az eredmények is.

Nyertél Világkupát, Európa-Kupát, Európa-bajnokságot, magyar bajnoki címet. Melyik eredményed a legkedvesebb számodra?

Legemlékezetesebbnek a szegedi Európa-bajnokságot mondanám, ahol egy szegedi versenyzőt győztem le a fináléban, amely mondanom sem kell, mekkora szónak számított.

Sikereid ellenére viszonylag korán felhagytál az aktív sportolással. Miért?

Miután a munkám révén felkerültem Budapestre, minden megváltozott. Gépekként dolgoztunk az edzésen, hiányzott a jó közösség, a közvetlenség, a barátságok.

A sporttól nem szakadtál el, hiszen támogatóként több egyesület, és sportesemény mellett vagy jelen.

Már sportolókoromban is észleltem, mennyire nehéz támogatókat, szponzorokat találni, így természetes számomra, hogy segítsek, de a jótékonykodáson felül nyilvánvalóan fontos számunkra a reklám. A sor egyébként rendkívül hosszú, hiszen támogatjuk a debreceni kéziseket, több focicsapatot, két dartsegyesületet, Tabaka Józsit, Balogh Norbit, valamint különféle kispályás tornákat, rendezvényeket, de említhetném a Tündérkör Alapítványt is. Próbálunk tehát a lehetőségeinkhez mérten mindenkinek segíteni.

A T-Bútor Outlet három éve indult. Kezdetben 800, ma viszont már több, mint 2000 négyzetméteren várjátok a vásárlókat. Hogy megy az üzlet? Miben tudtok a konkurencia fölé keveredni?

Minőségben és árban egyaránt jobbak vagyunk a konkurens cégeknél. Továbbá nekünk fontosak a vásárlói visszajelzések, és nem csak addig törődünk az igényeikkel, amíg itt hagyják nálunk a pénzüket. Azt gondolom, ez fontos. Velem együtt nyolcan dolgozunk itt, és elmondhatom, hogy egy nagyon jó csapat állt össze. Készségesek vagyunk, mindenben a vásárló rendelkezésére állunk, és ha kell, én is ugyanúgy szállítok, értékesítek, vagy pakolok, mint bármelyik kolléga.

vécsei2-300x225 Cégek a debreceni sportban: T-Bútor

Egy átlagos napon hányan fordulnak meg az üzletben?

Ez változó. Hétvégente nagyon sokan, van olyan, hogy akár 2-300-an is bejönnek.

Az aktív sport jelen van még az életedben?

Immáron 12 éve kispályás focizunk. Az ötödosztályban kezdtük, azóta folyamatosan lépdeltünk egyre fentebb és fentebb. Szerepeltünk már a kiemelt bajnokságban, tavaly a második vonalban játszottunk, idén viszont újra a legfelső osztályban indulunk.

vécsei4-225x300 Cégek a debreceni sportban: T-Bútor

Gyermekeid sportolnak valamit?

Fiam a Fontana SE-be jár kick-boxolni, Major Zsoltihoz. 3 éve csinálja, legutóbb már versenyen is részt vett, ám nem a saját súlyában, hanem egy nála idősebb, magasabb srác ellen. Az első menetet nagyon elveszítette, mondta is neki az edzője, hogy nem muszáj folytatnia, ám ő úgy volt vele, ha eljött, végigcsinálja. Visszament, és a második menet már sokkal jobban sikerült. Zsolti bácsin érezhető volt a meghatottság, és természetesen én is büszke voltam. Jó érzés, amikor az embernek a saját gyermeke okoz meglepetést. Egyébként a kislányom is sportol, ő akrobatikus rock and rollra jár.

A munka mellett mennyi időd jut arra, hogy akár az általad szponzorált egyesületek, akár más jellegű sportrendezvényekre ellátogass?

Nem kimondottan szokásom ez, időm sem igazán van rá. Bár kisfiam nagyon szereti a focit, így vele kimentünk pár DVSC-meccsre. Így általában az én érdeklődésemet is az határozza meg, hogy ő hova szeretne majd elmenni a jövőben.

T. S.