Fájó vereség

Nem várt vereséget szenvedett a Sportiskola U19-es csapata.

0

DSI-U19-5-300x200 Fájó vereség

Komoly pofonba szaladtak bele Selyem Nándor tanítványai, amit az akaratgyenge játékuk eredményezett. Az egész mérkőzésen pontatlanul, rengeteg technikai hibával játszottak, nem érződött az elszántság a játékosokon. Az előjelek nem utaltak erre a vereségre, hiszen az eddigi találkozókon jó teljesítményt nyújtottak a srácok, egy hétmeccses győzelmi sorozatot produkáltak. Talán ez a széria túlzottan is elbizakodóvá tette a csapatot.

FILO SE – DSC-SI: 1:4

DSC-SI: Somogyi (Wágner 66’), Lengyel, Szabó B., Nemes, Varga, Sándor, Sallai, Galla (Gál 70’), Bégányi, Szabó J. (Hajdu 72’), Géhl (Balogh 46’)

Edző: Selyem Nándor

Gólszerző: Varga 78’

Selyem Nándor: Nehéz mit mondani, nagyon gyengén, mindenféle hit és akarat nélkül futballoztunk, teljesen összeomlottunk. Nem tudom, mi történhetett, talán azt hitték a játékosok, elég, ha csak a mezt küldik ki a pályára, pedig figyelmeztető jel lehetett volna, hogy tavaly is itt bukunk el. Talán az utolsó 10 percben volt, ami focira emlékeztetett. Ez lett volna a legfontosabb mérkőzésünk, hiszen a következő fordulóban, a rivális Tarpához látogatunk és 4 pontos előnnyel várhattuk volna a mérkőzést.