Húsz percig jól ment

Nem sikerült pontot szerezni a Balassagyarmat otthonában a DEAC kéziseinek.

0

                     c_5bf2710e7bec3-300x225 Húsz percig jól mentFotó:deac.hu

Szabó Csaba együttese remek első 20 percet produkált, sokáig vezettek, de az időkérés a hazaiakra volt jó hatással, felzárkóztak, majd a félidő végére át is vették a vezetést. Szünet után is tartotta előnyét a balassagyarmatiak, amit az egyetemisták hibáit kihasználva tovább tudtak növelni, a mérkőzés végére kialakult a hétgólos különbség.

Szabó Csaba: Jól kezdtük a mérkőzést, az első etapban nagyon jól játszottunk, 20 perc után időt is kért ellenfelünk edzője, több cserét végrehajtott, ez eredményesnek bizonyult, a félidő végére átvették a vezetést. A második félidőben visszaesett a játékunk, buta hibákat vétettünk, volt egy időszak, mikor kevés gólt szereztünk, ez pedig meg is határozta a végeredményt. Ellenfelünk addig cserélgetett, míg megtalálta az ideális felállást, amire már nem tudtunk reagálni, illetve hiányoztak nálunk az extra teljesítmények. Meghatározó volt, hogy jóval rövidebb volt a cserepadunk, mint a Balassagyarmaté. Azt már megmutattuk, tudunk ennél sokkal jobban játszani, de a vereség ellenére minden tiszteletem a fiúké, egy ilyen jó csapatot, ahol NB-I-es múlttal rendelkező játékosok vannak a keretben, meg tudunk előzni a tabellán. Idei utolsó mérkőzésünkön a Törökszentmiklóst fogadjuk, akik nagy bravúrt hajtottak végre, hazai pályán egy góllal legyőzték a PLER-t, ez pedig tiszteletet parancsoló eredmény. Nehéz találkozó lesz, de mindent meg kell tennünk, hogy begyűjtsük a két pontot, egy győzelemmel jó szájízzel és nyugodtan mehetünk a téli pihenőre.