Diákolimpikonok dobálták a nyilakat a Red-ben

Az idei évben is megrendezésre került a Darts Diákolimpia területi döntője Debrecenben! A 2019-es évben a Cívis Darts Sportegyesület és a Nyíregyházi Darts Club közös szervezésében került lebonyolításra a Darts Diákolimpia Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területi döntője a Magyar Diáksport Szövetség és Magyar Darts Szövetség együttműködésével.

0

Darts-Diákolimpia-HB-és-SZSZB-megye-területi-döntő_csoportkép-300x201 Diákolimpikonok dobálták a nyilakat a Red-ben

Az eseményre mindkét megyéből, több városból és iskolából érkeztek kisebbek és nagyobbak, hogy megmérettessék magukat szeretett sportágukban. A verseny professzionális környezetben – a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) jóvoltából – a Red&White felső emeletén kialakított 9 táblás részlegén került lebonyolításra március 14-én, csütörtökön.

Korosztályonként I-VI. korcsoportban mérkőztek meg a lelkes fiatalok; az I-II. és III-IV. korcsoportban 16 fő, az V-VI. korcsoportban pedig 31 fő érkezett a rendezvényre. A játékok vigaszágas lebonyolításban folytak minden korosztályban, így mindenkinek legalább 2 mérkőzés adatott a bizonyításra. Szoros és izgalmas mérkőzéseknek lehettek tanúi a jelenlévők; a kísérő tanárok, szülők és hozzátartozók izgatottan szurkolták végig az egész délutánt.

Korcsoportonként az 1-5. helyezettek kerültek díjazásra, továbbá különdíjban részesült a legfiatalabb leány és fiú versenyző, valamint a legtöbb diákot mozgósító intézmények is megyénként. A nyertes iskolák számára a helyileg illetékes darts sportegyesületek (Hajdú-Bihar megye: Cívis Darts Sportegyesület, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Nyíregyházi Darts Club) egy ingyenes darts oktatást és gyakorlási lehetőséget biztosítanak a klubhelyiségükben.

Ezúton is szeretnénk gratulálni mindenkinek, akik darts nyilakat ragadva részt vettek a Darts Diákolimpia Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területi döntőjén!
Az eseményen elinduló gyermekek mindannyian kvalifikálták magukat a Darts Diákolimpia Országos Döntőjére, amely március 23-án, szombaton kerül megrendezésre Budapesten, az Újlak Utcai Általános Iskolában (1173 Budapest, Újlak u. 110.). Sok sikert kívánunk mindenkinek!

Edmények:

I-II. korcsoport:

1.helyezett: Grigorszky Balázs (DE Kossuth Lajos Gyak. Gimn. és Ált. Isk.)

2.helyezett: Gyuró Ádám (Szoboszlói Úti Ált. Isk.)

3.helyezett: Sira Márk (Lilla Téri Ált. Isk.)

4.helyezett: Czére Anna (Debreceni Hatvani István Ált. Isk.)

5.helyezettek: Hajdu Bálint Barnabás (Debreceni Árpád Vezér Ált. Isk.),

Kiss Botond (Talentum Baptista Ált. Isk.)

Darts-Diákolimpia-HB-és-SZSZB-megye-területi-döntő_I-II.-korcsoport_díjazottak-300x201 Diákolimpikonok dobálták a nyilakat a Red-ben
III-IV. korcsoport:

1.helyezett: Horváth Bence Adrián (Lilla Téri Ált. Isk.)

2.helyezett: Csákó Dávid (Debreceni Fazekas Mihály Gimn.)

3.helyezett: Szikora Kevin (Lónyay Menyhért Ált. Isk.)
4.helyezett: Serdült Ákos Szilveszter (Debreceni Kazinczy F. Ált. Isk. és Alapfokú Műv. Isk.)

5.helyezettek: Nagy Zoltán László (Lónyay Menyhért Ált. Isk.), Vilmányi Dominik (Huszár Gál Gimn. Ált. Isk., Alapfokú Műv. Isk.)

Darts-Diákolimpia-HB-és-SZSZB-megye-területi-döntő_III-IV.-korcsoport_díjazottak2-300x201 Diákolimpikonok dobálták a nyilakat a Red-ben

V-VI. korcsoport:

1.helyezett: Aranyi Marcell (Debreceni Fazekas Mihály Gimn.)

2.helyezett: Kovács Patrik László (Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma)

3.helyezett: Szűcs Levente (Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimn.)

4.helyezett: Szarvas Csaba (Debreceni SZC Bethlen Gábor Közg. Szakgimn.)

5.helyezettek: Harangi Norbert (BSZC Veres Péter Gimn., Szakgimn. és Szakközép.),

Hancsovszki Sándor (Debreceni SZC Mechwart A. Gépip. és Inf. Szakgimn.)

Darts-Diákolimpia-HB-és-SZSZB-megye-területi-döntő_V-VI.-korcsoport_díjazottak-300x201 Diákolimpikonok dobálták a nyilakat a Red-ben

Különdíjak:

Legfiatalabb leány résztvevő: Czére Anna (Debreceni Hatvani István Ált. Isk.)

Legfiatalabb fiú résztvevő: Kiss Botond (Talentum Baptista Ált. Isk.)

Legtöbb diákot mozgósító intézmény:

Hajdú-Bihar megye: Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Sennyey Elza Ált. Isk., Lónyay Menyhért Ált. Isk.

Darts-Diákolimpia-HB-és-SZSZB-megye-területi-döntő_III-IV.-korcsoport_díjazottak-300x201 Diákolimpikonok dobálták a nyilakat a Red-ben