
A kezdőcsapat nem sok meglepetést tartogatott, sztenderd játékosoknak szavazott bizalmat Herczeg András vezetőedző. A támadósort illetően ezúttal két vérbeli támadó, a centerpozícióban szereplő Takács és a mögötte helyezkedő, sok elmozgással operáló Szécsi alkotta. A védelem közepén Kinyik és Pávkovics foglalt helyet, míg az elmúlt mérkőzéseken egyre többet szereplő Bényei volt a jobbhátvéd. Tizenegy magyar játékos futott ki a pályára hazai részről, csupán a cserepadon volt található két idegenlégiós.
Az első helyzetre csupán a 3. percig kellett várni, Varga Kevin bal oldali beadását Takács fejelte kapura, ám Horváth magabiztosan hárított. Agilisan kezdtünk, amelynek hamar meglett a gyümölcse, hiszen csupán öt perc után megszerezte a vezetést a csapat: Bódi ugratta ki nagyszerűen Bényeit a jobb oldalon, akinek lapos beadását Ferenczi a tizenhatosról nagyon okosan helyezte a hosszú alsó sarokba (1-0). Ez Ferenczi napja volt, a 22. percben szöglethez jutott a csapat, Tőzsér beívelését Horváth kapus ütötte ki, amely éppen Ferenczinek érkezett kapáslövésre, aki bal lábbal nagyszerűen lőtte ki a bal alsó sarkot, immáron másodjára a mai napon (2-0). A félidő első vendég helyzete a 23. percben következett, egy jobb oldali szöglet után Gera próbálkozása azonban szerencsénkre a keresztlécen csattant. Helyzet-helyzet hátán, nem csillapodik a csapat lövőkedve, a 26. percben Varga Kevin kínálta meg a vendégek kapusát egy húsz méteres ballábas lövéssel, Horváth azonban szögletre ütötte a labdát. A 36. percben előjel nélkül, szinte a semmiből szépített az MTK. Egy általunk elvesztett labda után Kanta löbölte Torghelle elé a labdát, aki előbb megszelídítette majd kíméletlenül a hosszú sarokba vágta a játékszert mintegy tíz méterről kissé jobb oldalról (2-1). Kedvet kapott a fővárosi csapat is, rögtön a gól után jobb oldalra került a labda, Gera beadását azonban szögletre mentették védőink. Négy perccel később a mieink is újra támadásban, szépen járt körbe a labda a jobb oldalról egészen a bal oldalig, a két gólos Ferenczi beadását azonban üggyel-bajjal szögletre mentették a vendég védők. Az első félidő úgy indult, ahogy azt a hazai szurkolók szerették volna, ment előre a csapat és több helyzetet kialakított, majd Ferenczi János két gyönyörű gólt szerzett. Ettől talán kicsit túlságosan is megnyugodott a csapat, bár továbbra is alakított ki lehetőségeket a vendégkapu előtt, ám hátul sebezhetővé vált az addig kitűnően záró védelem és szépített az MTK.
A második félidő első helyzete a vendégek előtt adódott, a cserként beállt Schön kevergetett, majd lőtt mintegy húsz méterről, a védőkről lepattanó labdát Nagy magabiztosan fogta. A 62. percben Selim merészkedett előre, beadását sarokkal továbbította kapura, Nagy azonban védte a jobb alsó sarokba tartó próbálkozást. Ferenczi pedig továbbra is szárnyalt, balhátvédünk két gólja után ezúttal nagyszerű gólpasszt adott bal oldalról, amelyet Bódi az ötös sarkáról kapásból lőtt a kapuba a 69. percben (3-1). Ezúttal támadásban maradt a gól után is a gárda, a 75. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Ferenczi indult meg a bal oldalon, majd adott középre, azonban hiába próbálkozott Bódi, Zsóri majd Csősz is, mindhárom lövést blokkolták a vendég védők. A 79. percben a frissen beállt Diallo csúsztatott meg egy szögletet, a nagy helyzetben lévő Balogh viszont szinte felszabadított. Lendületben az MTK, a 82. percben három lövéssel is „megörvendeztették” Nagy Sándort, azonban az első próbálkozást szépen ütötte szögletre kapusunk, a második esetben Kanta lövése a kapu fölött szállt el, míg a harmadik, Diallo lövést magabiztosan ölelte magához. Csapatkapitányunk is kedvet kapott a gólszerzéshez, a 84. percben egy nagyszerű összjáték után lőhetett kapura, ám közeli lövését védte Horváth, majd az ismétlés elakadt Baloghban. További helyzet nem alakult ki, így magabiztos győzelmet aratott csapatunk az MTK ellen.
Nagyszerűen kezdett a csapat, két parádés gól is született ennek következtében. A két gól után kissé erőre kaptak a budapesti kék-fehérek és szépítettek és újra nyílttá tették a találkozót. A csapat azonban nem engedett többet a vendégeknek és a második félidő közepén újra betalált, egy szép kapáslövésnek köszönhetően. A mérkőzés hátralévő részében magabiztosan őriztük az előnyt, és még több helyzetet is sikerült kidolgozni. A mérkőzés legjobb teljesítményét egyértelmű Ferenczi János nyújtotta, aki két gólt szerzett, majd egy gólpasszt is kiosztott Bódinak. Ez az a teljesítmény volt, amely után jogosan szólt a vastaps a lelátóról, hiszen a szerzett gólok mellett összességében is egy kreatív, kombinatív futball játszott a csapat, így teljesen megérdemelten fektette két vállra az MTK-t. Szép volt fiúk, csak így tovább!




