3×3-as Eb: A bécsi keringő megelőzte a magyar csárdást

Nem sok pihenője volt a forró vasárnap a Debreceni Egyetem férfi 3x3-as kosárlabda csapatának. Három mérkőzést is játszottak a B csoportban.

0

DSC_2532-300x143 3×3-as Eb: A bécsi keringő megelőzte a magyar csárdástFotó: Ásztai Csaba

Reggel kilenckor kezdtek, de a szlovén egyetemisták hamar behúzták első sikerüket a mieink ellen. Hiába vezettek a cívis városiak 8-5-re, egy hat perces rövid zárlat és egy tíz nullás balkáni rohanás megtette a magáét, nyertek a ljubljanaiak.

Délután aztán sikerült javítani a mérlegen, mert simán, a rendes játékidő letelte előtt verték Norvégiát. Este aztán következett az osztrák University of Vienna. Kiélezett csatát hozott a mérkőzés. Látszott, a sógorok felkészültek a mieinkből, mert egyetlen pillanatig sem engedték, hogy a magyar egyetemisták elhúzzanak. A távoli dobásaink nem jöttek úgy, mint délután. Pedig a Debreceni Egyetem csapatát a DEAC játékosai adták. Neuwirth Bence volt a legeredményesebb 9 ponttal, Gáspár Mátyás hatot dobott, Várbíró háromszor tette a labdát a gyűrűbe, míg Balázsi Soma egyetlen alkalommal. A bécsiek szoros küzdelemben nyertek.

Folytatás hétfőn, a hölgyekkel.

3×3-as férfi Egyetemi Kosárlabda Eb Debrecen

Debreceni Egyetem – University of Vienna: 19-21

W.Gy.