2020-as visszatekintő: A debreceni sport tavaly is jól teljesített 1. rész

Bár a pandémia alaposan rányomta a bélyegét a 2020-as versenynaptárra, hazai és világeseményeket kellett elhalasztani, törölni a járvány miatt. A sportolók felkészülését is megnehezítette a járvány, az edzéskörülmények legtöbbször köszönő viszonyban sem voltak az ideálistól. Mindezek ellenére elmondható, a debreceni sportolók idén is jól teljesítettek, számos szép sikerrel örvendeztették meg a cívisvárosi sportbarátokat.

0

Névtelen-300x121 2020-as visszatekintő: A debreceni sport tavaly is jól teljesített 1. rész

Visszatekintőket a sikerek ellenére az év negatív történésével kezdjük, 27 év élvonalbeli tagság után a 2019-2020-as bajnokság végén a DVSC labdarúgócsapata búcsúzni kényszerült az első osztálytól. Az őszi teljesítmény után már benne volt a pakliban a kiesés, de a remény az utolsó fordulóig életben maradt. Bár centikre volt a bennmaradástól a Loki, a Paks elleni döntetlen azt jelentette, a következő bajnoki évet a másodosztályban kell megkezdenie a piros-fehér gárdának. A kiesést követően komoly változások álltak be a klub életében, a sikerek kovácsa, Szima Gábor felállt az elnöki székből, új vezetés vette át a DVSC irányítását.

Szerencsére a sikerekből jóval több jutott a 2020-as évre, az első részben az egyéni sportokat vesszük górcső alá. Nem véletlenül kezdjük a sort az atlétikával, ebben sportágban született az esztendő legnagyobb sikere, mely Kozák Lucához köthető. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola gátasa augusztusban, X. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon egy 37 éve fennálló magyar rekordot adott át a múltnak, 100 gáton 12.71-re módosítva Siska Xénia eddigi országos csúcsát. Nem véletlen, hogy mestert, Suba Lászlót és tanítványát választotta a Magyar Atlétikai Szövetség az év edzőjének és női atlétájának. A Sportcentrum többi atlétája sem maradt adós a jó eredményekkel, a Koroknai fivérek, Kácser Zita, Klekner Hanga, Szilágyi Réka is szállította az országos bajnoki címeket, érmes helyezéseket. A felsorolásból nem hagyható ki Kerekes Gréta sem, sajnos a kiváló gátast tavaly makacs sérülés hátráltatta. A kiváló eredmények mellett az is mutatja, milyen jó műhelymunka zajlik a Sportcentrum berkein belül, hogy több debreceni atléta is ott lehet az idei, Tokióban rendezendő olimpián. Nem feledkezhetünk meg az utánpótlásról sem, Hodossy-Takács Sámuel, K. Szabó Gabriella (már a felnőttek közt is bizonyítottak), Chrobák Gergő, Chrobák Lili, Sós Barnabás, Darai Laura jobbnál jobb eredményekkel örvendeztette meg az atlétika szerelmeseit, de hosszasan sorolhatnánk még azokat a sportolókat, akik sorra javították meg egyéni csúcsaikat.

Uszonyosúszóink is alaposan kitettek magukért, a februári világkupán fantasztikusan szerepeltek, Senánszky Petra, Linzenbold Zsófia, Holoda Péter, Lipők Larion 7 éremmel (4 arany, 2 ezüst, 1 bronz) tért haza Egerből a Debreceni Búvárklub különítménye. Az év hátralévő versenyeit egészen elképesztő medálgyűjteménnyel zárták a hajdúságiak, 62 arany, 63 ezüst és 38 bronzérmet zsebeltek be Kókai Dávid tanítványai. Maradva a vizes sportágaknál, bár tavaly nagyon kevés versenyen állhattak rajtkőre, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszói is jól teljesítettek, érmekkel zárták a megmérettetéseket.

Az ütősebb sportok művelői közül elsőként Bobik Csengét emelnénk ki, aki új fejezetet nyitott a debreceni Muaythai történelmében. A debreceni Gewiss Training SE ifjú amazonja városunk első magyar bajnoki címét szerezte ebben a sportágban. Karatékáink sem maradtak adósok, a Shogun Team harcosai halmozták az érmeket, az év végi országos bajnokságról 24 különböző színű medállal, hat bajnoki címmel tértek haza Rácz Csaba tanítványai. Sólyom Anna Európa Kupa ezüsttel gazdagította éremgyűjteményét, míg Szűcs Péter nyolcadikként csatlakozott a klub feketeöves mestereihez. A cívisvárosi ökölvívók közül Nagy Timi sikeresen védte meg bajnoki címét, mellette többen is felállhattak a dobogóra az év végi ob-n. Súlyemelőink közül a Kovácsné Fábián Mária, Czeglédi Balázs és Mező Bálint trió öregbítette Debrecen hírnevét ebben a sportágban, szállítván a jó eredményeket, országos csúcsokat. Sajnos városunk egyetlen női magyar bajnoka nem védhette meg címét, edzője nem nevezte az országos bajnokságra.

Komoly próbatétel elé állította 2020-ban vívóinkat a járvány, az Interfencing Debrecen SC fiataljai azonban megmutatták, le lehet küzdeni a nehézségeket és lehet eredményesen szerepelni. Az ifjú pengeforgatók remekül helytálltak a felnőtt mezőnyben is, ráadásul Battai Sugár Katinka esélyes, hogy ott lehet az olimpián. Nem lenne teljes a sor, ha nem említenénk a Békessy Béla Vívó Klub versenyzőit, akik szintén szép eredményekkel örvendeztettek meg minket. Külön kiemelnénk kerekesszékes vívónkat, Göttlinger Dánielt, aki párbajtőrben és kardban is ezüstéremmel zárta a magyar bajnokságot.

Büszkék lehetünk íjászainkra is, amely versenyen lővonalhoz álltak a Hajdú Íjász Klub fiataljai, garantált volt az érem, Végh Lili és Végh Boglárka magyar bajnoknak mondhatja magát.

Az Arany Bikák Darts SE kiválósága, Székely „Penge” Pál is remek évet zárt, akinek gyűjteményéből egyedül a magyar bajnoki cím hiányzott, mely trófeát augusztusban begyűjtötte a debreceni dartsos.

Végül, de nem utolsó sorban, a debreceni bowlingosok sem maradhatnak le a felsorolásból, akik közül Dankó Csaba az Országos Egyéni Bajnokságon a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. A női versenyzők közül Hossóné Béres Éva a nyolc fős magyar válogatott tagjaként részt vehetett a bécsi Senior Európa-bajnokságon.

Sportolóink maximális elismerést érdemelnek, csak gratulálni tudunk a kiváló eredményekhez!

A következő részben a csapatsportok kerülnek górcső alá.

KZT