Veretes lista. Most pedig tanci néninek hívják.
És ha tudná, mennyire boldoggá tesz ez engem. Szeptember elseje óta testnevelést tanítok Álmosdon, felső tagozatos diákoknak. Az elején nem nagyon tudtak elhelyezni a “képernyőjükön”, aztán az egyik szünetben nekem szegezték a kérdést.
Lelepleződött?
Pontosan. Odajött egy srác, és csak annyit közölt: Erika nénit tegnap este kigugliztam.
Mire Ön?
Képzelheti. Nagyon boldog voltam. Tisztelettudó, őszinte korosztály a mai. Nem is gondoltam, hogy pillanatok alatt szívembe zárom a nebulókat. Annak idején, amikor Debrecenbe kerültem, az akkori Tanítóképző Főiskolára jártam. Van tehát némi alapom. Igaz, Ákos bá’ (Komáromi Ákos – szerk.) keményen fogott bennünket, igyekezni kellett, ha mindenütt helyt szerettünk volna állni. Úgy érzem nekem sikerült.
Nem babonás?
Miért kérdezi?
Mert állítólag Álmosdon Ön a 13. pedagógus.
Nem érdekel a számmisztika. És különben is, a mez számom is a tizenhármas volt. Úgyhogy jöhet kéményseprő, fekete macska, meg minden ilyen okkult érdekesség.
A Hódosban felkerült a halhatatlanok falára.
Boldog voltam, vagyok, hogy ott lehetek. Igazi megtiszteltetés.
Térjünk vissza Álmosdra. Most, hogy már tudják ki a tanár néni, előtérben a kézilabda?
Meg fog lepődni. Futsalt, és nagypályás focit is oktatok. Van néhány szakedző barátom ezekből a sportágakból, a tanácsaikkal rendszeresen ellátnak. Persze a kézi mindenek felett. Talán hamarosan tőlünk is kikerülhetnek majd tehetségek az Akadémiára. Felnéznek rám a tanítványok – és remélem nem a 186 centim miatt – és ez leírhatatlan érzés.
És leánya, Lilly is örül az újfajta sikerének?
Jól érzi magát az MTK-ban. Együtt játszik azzal a Dakos Noémival, aki Lokista korában még az ölében tartotta Lillyt. De ha nem haragszik, most rohanok. Egy tehetség felmérőn veszek részt a DVSC “színeiben”. Mert ezt a feladatot is tovább folytatom.
W.Gy.
