Idén is méltó módon, a Kölcsey Központ patinás báltermében, gálaest keretében ünnepelték meg e jeles eseményt. Szombaton oktatók, tanítványok, összesen 109-en jelentek meg a rendezvényen, ahol 22 fellépő, köztük a hétszeres magyar bajnok Marosvölgyi Noémi kápráztatta el az egybegyűlteket. Az ünnepségen díjazták az egész évben sikeresen szereplő versenyzőket, valamint a háziverseny indulóit.
Az iskola vezetője, Dobolán-Kardos Erika elmondta: „Mindenki egy emberként, egy célért, egymás kezét fogva dolgozik a sikerért. Jó érzés látni, ahogy fejlődünk, ahogy a folyamatos sikerek mellett évről-évre megújulunk. Természetesen számunkra az a legfontosabb, hogy a tanítványainktól és a gyerekek szüleitől rengeteg pozitív visszajelzés érkezik. Nem kérdés, hogy minden évben ezt az eseménysorozatot várjuk legjobban. Az edzőtermi ruhát elegáns kisestélyire cseréljük, mindannyian együtt ünneplünk, örülünk a sikereknek”.
A debreceni székhelyű stúdióban a légakrobatika különböző fajtáit – a rúdfitnesst, selyemakrobatikát, a karikát és a hammockot – próbálhatják ki az érdeklődők. Ebben Tapasztalt, minőségi és szakmai oktatókkal és csupa szív emberek segítenek. A születésnapra való tekintettel, számos kedvezményt vehetnek igénybe a stúdióba látogatók.
A Debreceni Sportélet munkatársai boldog születésnapot kívánnak a Rúdtánc Debrecen Stúdiónak!
Fotók: Kiss Lóránt