Füzesgyarmaton kezdi a pontvadászatot a DEAC

A Debreceni Egyetem együttese, noha több új játékossal vág neki a következő idénynek, a stabilitás megmaradt, így a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is sikeres szereplésre van kilátás.

0

DEAC_foci_2022-300x172 Füzesgyarmaton kezdi a pontvadászatot a DEACFotó: deac.hu

A DEAC futballistái július 31-én 17 óra 30 perctől a Füzesgyarmat elleni idegenbeli bajnokival megkezdik a 2021/2022-es idényt. Bár az egyetemistáknál nem történt nagy játékosmozgás, a játékoskeret egyértelműen erősödött, így a csapat feltehetőleg a tavalyi ezüstérem után ismét az élmezőnyben végezhet.

Az együttes vezetőedzője továbbra is Sándor Tamás, kinek munkáját Györky Gábor mellett immáron a visszavonuló csapatkapitány, Spitzmüller István is segíti. Kapusok terén a Tóth Dániel-Deczki Máté páros mellett a 19 esztendős Urbán Gergő, valamint az elmúlt idényben debütáló, a klubnál az év utánpótlás játékosának választott, még mindig csak 17 éves Ratku Roland juthat szóhoz. A védőknél Papp Ferenc és Bényei Balázs remélhetőleg hamarosan visszatérhetnek sérülésükből felépülve a pályára, de továbbra is stabilitást nyújthat Lakatos Benjámin, Soltész János, Virág Ákos és Orosz Marcell játéka. Két új hátvéd is érkezett, a több poszton is bevethető Aranyos Mózesen kívül a DVSC-től 281 tétmérkőzés után távozó Korhut Mihály is a csapat hatalmas segítségére válhat.

A középpályásoktól egyetlen távozó akadt, Sáros Norbert kölcsönszerepléséből visszatért a DVSC-hez, míg érkezési oldalon a korábban NB I-et is megjárt Kónya Márk neve szerepkel. Hasonlóan az elmúlt idényhez, ifjabb Sándor Tamás, Ujvárosi Ádám és Bidzilya Anton vezér szerepére ismét számíthatunk, de az sem lenne meglepetést, ha a fiatalabbak alakítanának kiemelkedőt. A felkészülési mérkőzéseken Szabó Levente és Trencsényi Bence is bevette a kaput, de biztató, hogy sérülése után Oliver Tochukwu is jól mozgott. Ibrahima Sidibe nevét már nem láttuk az összeállításban, azonban könnyen lehet, hogy még fontos tanácsot adhat a többieknek a pálya mellől. Természetesen Bereczki Dániel és Al-Sheraji Rauf Mohamed fontos láncszeme lehet a fekete-fehéreknek, a debreceni gárda a felkészülési mérkőzései alapján sok győzelemben reménykedhet.

A Füzesgyarmat és DEAC összecsapása igencsak pikánsnak ígérkezik. Az egyetemisták tavaly hazai pályán sima sikernek örülhettek, ám a visszavágón a békésiek borsot törtek az orruk alá. Vasárnap revansot vehet Sándor Tamás együttese, a három pont bezsebelése ráadásul hatalmas löketet adhatna a következő meccsekre.

NB III Keleti csoport 1. forduló

Füzesgyarmat – DEAC 

07.31. 17:30      Lázár Gyula Városi Sporttelep

T.H.