Jankovics értékel 24. forduló: Haladás – DVSC

A DVSC volt játékosa értékelésében kiemelte, a csapat mentálisan és fizikálisan is fejlődött.

0

jankovics-300x300 Jankovics értékel 24. forduló: Haladás - DVSC

A Lokinak legjobbkor jött a két hetes szünet, amit szerintem sikerült jól kihasználniuk. Herczeg Andrásék nem csak mentálisan, hanem kondicionálisan is rendbe tudták tenni a csapatot.

Az első félidei taktika meglepte véleményem szerint a Haladást, akik első perctől kezdve a gyors játékra törekedtek, de sikerült lassítanunk a játékot, feltoltuk a védekezésünket, rákényszerítve az ellenfelet, hogy előreíveljék a labdákat. A passzsávok jól voltak lezárva, a 45 perc alatt 2-3 alkalommal tudtak csak a védelmünk mögé kerülni. Próbáltuk járatni a labdát, ellentámadások alkalmával 4-3-3-as szerkezetre váltottunk és néhány húzásból a szombathelyi kapu elé tudtunk kerülni. Ezek egyikéből született a vezető gólunk is, Varga Kevin jó ütemű átadását Könyves jól vette át, okosan eltolta Király mellett a labdát és sikerült betalálnia. Úgy gondolom, ebben a 45 percben jobbak voltunk ellenfelünknél, hiába birtokolták többet a labdát, döntő volt, hogy folyamatosan megtörtük a lendületüket.

A második játékrészben nagyobb sebességre kapcsolt a Haladás, feljebb tolta alakzatát, ezzel beszorítottak minket saját védőharmadunkba. Veszélyes támadásokat vezettek, érezhető volt, előbb vagy utóbb sikerül betalálniuk, sajnos ez be is következett. De a saját maga által diktált nagy iramba nagyon elfáradtak az utolsó negyedórára. Kontrákból többször is veszélyeztettünk, egyet értek Herczeg Andrással abban, ha pontosabbak, higgadtabbak vagyunk a befejezéseknél, meg lehetett volna a győzelem.

Összességében jó első félidőt produkáltunk, tudatosan lassítottuk a játékot, a vezetést is sikerült megszerezni. Fordulás után a Hali nagyon nyomott fél óráig, akkor el is dönthették volna a mérkőzést, abban, hogy ez nem sikerült nekik, Nagy Sándornak óriási szerepe volt, bravúrokat bemutatva óvta meg kapuját a góltól. Azt, hogy fizikálisan rendben van a csapat, bizonyítja az utolsó negyedóra, hiszen 4-5 veszélyes kontrát vezettünk, melyek bármelyikéből gólt érhettünk volna el. Amit viszont nagyon hiányoltam, a távoli lövések. A vizes talajon felgyorsul a labda, ezért több lapos lövéssel lehetett volna próbálkozni. A csapat mindenképp rászolgált az egy pontra.

Két mérkőzés vár a Lokira a héten, ma a Honvéd elleni kupamérkőzés, úgy gondolom, meg lesz a továbbjutás, illetve szombaton a Paks elleni bajnoki, amit nagyon várok. Szerintem az utolsó passzok rendben lesznek és meg lesz az idei első győzelem.