Tisza Tibor: „a nehézségek ellenére győzelmet várok”

A DVSC egykori játékosa, a TTM alapítója, Tisza Tibor szerint türelmesen, a területeket kihasználva kell futballoznia a DVSC-nek a Győr ellen.

0

117966930_610361119915500_4841168666751736684_n-300x187 Tisza Tibor: „a nehézségek ellenére győzelmet várok”

Kondás Elemér együttese keleti rangadón lépett pályára az előző fordulóban, a piros-fehérek múlt hét vasárnap a Nyíregyháza otthonába látogattak. – Túl vagyunk azon a mérkőzésen, melyet mindenki nagyon várt, lejátszottuk az ősi rivális, Nyíregyháza elleni rangadót. A mérkőzés összképét tekintve, benne volt a pakliban, hogy a szabolcsiak nyernek, de az is, hogy elhozzuk a három pontot, viszont véleményem szerint igazságos eredmény született. A második félidőben nagy erőket mozgósítottunk, hogy fordítani tudjunk, de nem voltunk elég türelmesek. A Nyíregyháza betömörült a kapja elé, ezért sokkal gyorsabban kellett volna járatnunk a labdát, nem pedig félpályáról ívelgetni a kapu elé. Be kellett volna vállalni a rizikós felpasszokat, bemozgásokat, hogy megbontsuk a védelmet. Nem használtuk jól a területeket, úgy gondolom, ha több átadással építettük volna fel támadásainkat, jobban elfáradt volna ellenfelünk. Azt viszont nem szabad elfelejteni, Kondás Elemér nincs könnyű helyzetben, a COVID mindent felül ír, nem tud előre tervezni. Figyelembe kell vennie, ki mikor tér vissza a karanténból, mikor épül fel sérülésből, milyen állapotban vannak a játékosok. Mivel napról-napra változik, kik állnak a csapat rendelkezésére, nagyon nehéz egy adott mérkőzésre gyakorolni a taktikát, a játékot. A járvány miatt szerintem valahol értékelhetetlen a bajnokság, de játszani kell, igény van rá, a szurkolóknak pedig vannak elvárásaik, melynek meg kell felelni – fogalmazott a Nyíregyháza elleni találkozóról a DVSC korábbi támadója, majd a Magyar Kupa mérkőzésről is ejtett néhány szót – A BVSC ellen hozta az elvártat a csapat, az volt a legfontosabb, hogy továbbjussunk, ezt pedig teljesítették a fiúk és várhatják a sorsolást.

Sűrűsödik a program, a szerdai kupameccsel egy újabb nagy menetelés veszi kezdetét, az elkövetkező hetekben szerda-vasárnap ritmusban lép pályára a debreceni alakulat. – Vasárnap újabb megmérettetés vár a csapatra, a 14. fordulóban a kiesőhelyen álló, Győr látogat a Nagyerdei Stadionba. Az ETO szerintem jobb csapat, mint azt a helyezése mutatja, rutinos, jó játékosok vannak a keretükben, mint például Priskin. Hasonló mérkőzésre számítok, mint a Pécs, vagy a Dorog elleni találkozónk volt, de ha a meghatározó játékosaink azt nyújtják, amit tudnak, csapatjátékban sikerül javulnunk, nem kérdés a győzelem. Többször említettem már, és ezt hiányolom a mérkőzéseken, hogy nem játszunk elég szélesen, illetve türelmesen. Sokkal gyorsabban kell járatnunk a labdát, megpróbálni széleken a védelem mögé kerülni. Az valamilyen szinten hátrányt jelent, hogy Kondás Elemér nem ülhet le a kispadra, de kollégái meg tudják oldani a feladatot. Sajnos több játékos nem állhat a csapat rendelkezésére, nem lehet tudni, kik eshetnek még ki vasárnapig – úgy tudom, a Győri is hasonló gondokkal küszködik – de a nehézségek ellenére győzelmet várok. Azoknak a játékosoknak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, gondolok itt a fiatalokra, itt az alkalom, hogy bizonyítsák, lehet rájuk számítani – zárta mondandóját Tisza Tibor.

Merkantil Bank Liga 14. forduló

DVSC – ETO FC Győr

11.01. 19:00      Nagyerdei Stadion

KZT