Megye I: Egy újabb városi derbi következik

Szombaton 14.30 órától a Sportiskola és a DASE csap össze az Oláh Gábor utcai Stadionban.

0

sportiskolakép-300x163 Megye I: Egy újabb városi derbi következik

Fotó: DEAC

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola és a DASE játékosai számára sem úgy kezdődött a megye I. tavaszi rajtja, ahogyan azt szerették volna. A DSI hiába vezetett két góllal, az utolsó percben végül kikapott kis DEAC-tól (3–4), majd a Kaba ellen sima, 5–2-es vereséget szenvedett. A DASE veretlenül, ugyanakkor nyeretlenül kezdett, mivel Kabán 1–1-es végeredmény született, majd hazai pályán is döntetlent játszottak a Vámospérccsel (2–2). Egy város derbi előtt sose lehet biztosan tudni a végkimenetelt, és bár a 8. helyen álló egyetemisták esélyesebbnek számítanak, a 13. pozícióban szerénykedő sportiskolásokat sem lehet leírni. Az első tavaszi győzelem megszerzése bizonyára mindkét csapatot ugyanannyira motiválja, így egy szoros, végsőkig kiélezett küzdelmet láthatunk majd.

A sárga-kékek visszaköltözhetnek az Oláh Gábor utcára, így a DSC-SI–DASE összecsapást szombaton 14.30 órai kezdettel ott szemlélhetjük. A városi derbi ingyen tekinthető meg, remélhetőleg az idő is kedvez majd a szurkolóknak, mivel egy-egy buzdító szó nagy lökést adhat a játékosoknak.

A felek őszi mérkőzésén többnyire a DASE dominált, míg a Sportiskola főleg kontratámadásokkal próbálkozott, a párharcból pedig a fekete-fehérek jöttek ki győztesen (2–0). A DSI legeredményesebb játékosa a 7 gólos Spitzmüller Levente, míg a találatok tekintetében a DASE-ból Bucz Bence (13) emelkedik ki.

A szombati mérkőzés előtt a Sportiskola vezetőedzője, Selyem Nándor fogalmazta meg gondolatait: „Ősszel is rosszul kezdtünk, nem szeretnénk, hogy tavasszal ahhoz hasonlóan indítsunk. Vannak problémáink, de ezek kizárólag a csapatra tartoznak és együtt kell megoldást találnunk. Pozitívum, hogy az előző mérkőzéseinken voltak periódusok, amikor jobban játszottunk, viszont ezt hosszabb időre kellene kitolni. Hazai pályán mindenképp bízunk a három pont megszerzésében.”

Labdarúgó Megye I., 18. forduló

DSC-SI – DASE

03.05. 14:30       Debreceni Sportcentrum Stadion (Oláh Gábor utcai Stadion)

T.H.