Érdekes párharcra került sor előző héten, a már megszűnt magyar szappanopera, a Barátok közt elevenedett fel a Pallagi Sportkomplexumban. A 4. fordulóban ugyanis két olyan csapat találkozott, melynek játékosai jó barátságot ápolnak egymással, egykoron egy klubban kergették a lasztit, ráadásul az egyik fél edzőjének a fia a másik felet erősítette. A két gárda, amelyről szó van a Bestrong és a kis DEAC. A zöld-fehérek két gólt rúgtak az egyetemistáknak és megszerezték első győzelmüket az idei sorozatban.
Új hét, új kihívás, szombaton ismét pályán a pallagi alakulat, Sáfár László legényei a Sárréti otthonában folytatják a menetelést. A vendéglátók egy másik debreceni csapattal, a Józsával találkoztak múlthéten, mely összecsapás gólnélküli döntetlennel zárult. Az egy pont azt jelentette, ugyanannyi egységet gyűjtöttek, mint a Bestrong és állnak egy hellyel előrébb a táblázaton.
A cívisvárosiak megismerték a megye egyben is a győzelem ízét, mely édesnek találtatott, így ezen siker számát szeretnék szombat délután megduplázni. Ám ezzel a céllal lép pályára a Sárréti legénysége is, azt, hogy végül mely gárda jön le keserű szájízzel a zöld gyepről, csak a hármas sípszó után tudjuk meg.
Megyei I. osztály felnőtt 5. forduló
Sárréti DSK – Bestrong
09.10. 15:30 Sárrétudvari Sportpálya (Sárrétudvari Tartalékpálya)
A pallagi ifik 50 százalékos mérleggel, a 7. helyről várják a következő játéknapot. A kis DEAC elleni sikerrel felvértezve utaznak szombaton a Sárréti otthonába, mely településről három ponttal a zsebben távoznának. A táblázatra nézve erre jó esélyük is van, ugyanis a hétvégi házigazda eddigi három meccsét elbukta, ez viszont nem jelenti azt, könnyű dolga lesz a debreceni fiataloknak.
Megyei I. osztály U19 5. forduló
Sárréti DSK – Bestrong
09.10. 13:30 Sárrétudvari Sportpálya (Sárrétudvari Tartalékpálya)
KZT




