Fotó: deac.hu
A Pénzügyőr ha nem is toronymagasan, de vezeti a honi bajnokság tabelláját tíz forduló után – ezt tudtuk a vasárnapi DEAC elleni meccsük előtt. Sőt az is egyértelmű volt, hogy a debreceniek az idén a középmezőny oszlopos tagjai, bástyái, kiderült a számos forduló alatt. A két csapat pedig már októberben megmérkőzött egymással, akkor simán 3–0-ra győztek a zöld-fehérek.
Ezúttal az első szett derekán az volt az ember érzése, akkora elánnal vágott bele a küzdelembe a vendégcsapat, hogy semmi esélye nincs a DEAC-nak (3–13), az első játszmát végül nagyon egyszerűen, gyorsan, pikk-pakk meg is nyerte a listavezető.
A második szett nagyon izgalmasra kerekedett, belelendült a játékba a cívisvárosi gárda, melynek más kimenetele ezáltal nem is lehetett, csak az, hogy kiegyenlít a hazai együttes, ez meg is történt.
A harmadik etap mintha egy matematika sorozat jól kidolgozott eleme lett volna, melyben minden páratlan időben ugyanaz történik. Hamar elhúzott a Pénzügyőr, a nagyarányú vezetését nem engedte ki a kezéből a vendéggárda egy pillanatra sem, ismét náluk volt az előny, de talán már lélektanilag is.
A negyedik negyed pedig mintha egy és ugyanaz lett volna, mint a második. Az izgalmak a tetőfokukra hágtak, jól játszott a DEAC (is) – akárcsak két szettel korábban. Csak aztán jött az az érzés, mint amikor egy matematikai egyenlet megoldásánál mindenkinek ugyanaz az eredmény jön ki, csak épp nekünk nem. Ezúttal ez a játszma – még ha “hosszabbításban is “ – is a Pénzügyőré lett, meg ugye így a meccs is.
Férfi röplabda Extraliga, 11. forduló
DEAC–Pénzügyőr SE: 1–3 (13:25, 25:23, 17:25, 27:29)
P.I.




