Fotó: DVSC kézilabda/Facebook
A győriek kezdték a mérkőzést és a gólgyártást is, az első percekben a debreceniek keresték a játék ritmusát, amit elég hamar meg is találtak. A vendégek ugyan elmentek 3-1-re, de az 5. percben egyenlített a DVSC (3-3), majd több, mint kétperces gólcsendet követően a vezetést is átvették Vámosék (4-3), miután rést találtak a néha túl keményen védekező zöld-fehérek falán. Ezt követően egy jóiramú találkozó bontakozott ki, nem kímélték egymást a felek, felváltva estek a gólok.
Keményen védekeztek a csapatok, azonban az első kiállításra mindössze a 19. percben került sor vendég oldalon 9-9-es állásnál, amit a DVSC szinte azonnal ki is használt. Oftedal gyorsan egyenlített, azonban Hámori ma is ellentmondást nem tűrően tört be sokadjára a falba (10-10), biztos pontja volt a csapatnak. Ismét hazai gól esett és sokáig vezetett a Loki, amihez Gabriel védései is kellettek (11-10), mire a Győr egyenlíteni tudott. A 23. percben érezte úgy Szilágyi mester, hogy kikéri az idejét, amit Vámos Petra gólja (12-11), majd hazai kiállítás követett.
Nze Minko révén a 27. percben visszavette a vezetést a Győr (12-13), de gyorsan jött a hazai válasz, majd a félidő hajrájában egy újabb győri kiállítás esett, majd De Paula lött egy szép gólt, amit csak büntetőből sikerült egyenlíteniük a piros-fehéreknek Töpfner révén (14-14). A félidőt jelző sípszó is ilyen állásnál harsant fel, a Győr azonban időntúli szabaddobásból vezetéssel zárhatta volna a játékrészt, de kimaradt a lehetőség.
Töpfner Alexandra lőtte az első félidő utolsó és a második játékrész első gólját, majd Kácsor és Petrus is gólt szerzett, de a Győr minden hazai gólra válaszolni tudott egészen a 35. percig, amikor Kácsor újabb gólja kétgólosra növelte a hazai előnyt (18-16). Egy újabb vendég kiállítást követően tovább nőhetett volna a különbség, de mintha megzavarta volna a lehetőség a hazaiakat, a kiállítás végére egyenlített a Győr (18-18). Kevés hibával játszottak a csapatok, azonban kissé kapkodó lett a játék, a 40. percben újra kétgólos lett a DVSC előnye (20-18), de azonnal jött a válasz. A Loki foggal-körömmel ragaszkodott a vezetéshez, de a Győrnek mindig sikerült kiegyenlítenie. Hosszú percek teltek el így: a DVSC vezetett, a Győr egyenlített.
A 46. percben 22-22-es állásnál egy hazai támadás közben az addig remeklő Hámorit ölben kellett levinni a pályáról, nem tudta tovább folytatni a mérkőzést. A Győr ezt kihasználva átvette a vezetést, majd 23-24-nél Szilágyi Zoltán érezve a bajt, újabb időkérést eszközölt. Kicsit döcögött a hazai támadójáték és az 50. percben kétgólosra nőtt a Győr előnye (23-25). Hosszú percek elteltével jött csak az újabb hazai gól, Jovovic révén lett ismét minimális a két csapat közti különbség (24-25). Kilenc perccel a vége előtt a vendégek is kikérték az első idejüket.
Védekezésben állta a sarat a Loki, de a támadásokat sok hiba jellemezte ebben az időszakban, ami több energiát igényelt hazai oldalon. Az 55. percben 24-26 volt az állás, Haggerty ismét csökkentette a hátrányt, és az eddig szinte hibátlan csapatok egy őrült rohanásba kezdtek.
Négy perccel a vége előtt sikerült egyenlíteni, majd a vezetést is újra átvette a Loki köszönhetően a győriek hullámzásának (27-26). Jovovic és Bartulovic percei voltak ezek, az 58. percben 28-27-nél jött is az újabb győri időkérés.
Egygólos hazai vezetéssel fordultunk az utolsó percbe, egy hosszúra nyúlt győri támadás végén De Paula egyenlített (28-28), és mindössze 17 másodperce maradt a Lokinak, hogy itthon tartsa a 2 pontot. Hazai időkérés, a taktika megbeszélése és az utolsó támadás következett, amely végén Jovovic bevarrta a győztes gólt.
Teljesen megérdemelten nyerte meg a Loki a meccset, hosszú idő után legyőzve ismét a Győrt. Győzelmével a Bietigheimet megelőzve egyet előre lépett a DVSC és vasárnap estig biztosan ott is marad, hiszen a németek Bukarestben vendégszerepelnek majd. Csoportbeli utolsó mérkőzését jövő vasárnap játssza a Loki az eddig nyeretlen Savehof vendégeként.
Hámori Konszuélának mielőbbi teljes felépülést kívánunk!
Női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoport 13. forduló
DVSC Schaeffler – Győri Audi ETO KC 29-28 (14-14)