Nem látszik rajtad, hogy évekkel ezelőtt felhagytál az aktív labdarúgással. Továbbra is sportolsz, focizol?
Megmondom őszintén, azért pár kiló plusz felugrott, főleg az elmúlt időszakban, de próbálok a súlyomra odafigyelni. Kispályán a régi társakkal, Zsombival, Kicsivel, Tobéval együtt játszunk a bajnokságban, mellette az akadémián szoktam még mozogni.
Pályafutásod után sem szakadtál el a klubtól. Nevezhetjük ezt DVSC iránti hűségnek?
Mindenképp, hiszen a Loki szív megmaradt és örök. 2008 decemberében fejeztem be Debrecenben a labdarúgást, még harmadosztályban játszottam, majd végleg szögre akasztottam a stoplist. 2010-től már mint edző dolgozok a DVSC-nél.
Pályafutásod végét már érintettük, de hol és hogyan kezdődött?
Ebesi születésű vagyok, bátyám révén kerültem kapcsolatba a labdarúgással, aki a helyi megyei csapatban focizott. De minden szabad percet kihasználtunk a korombéli srácokkal, hogy kergethessük a labdát. Iskola után, szünetekben, hétvégéken csak a foci ment. Lehetne úgy is mondani, igazi „utcagyerek” voltam. Gyakran elkísértem testvéremet edzésekre, mérkőzésekre, mint néző, majd 10-11 éves koromtól már időnként beálltam közéjük, később pedig igazolt játékosként játszottam a korosztályos csapatban. Innen számolhatjuk a futballban eltöltött éveimet. Ebesen nem töltöttem sok időt, mert bekerültem Debrecenbe, a DUSE tartott toborzót, amire jelentkeztem és Gottdiener Sanyi bácsi kiválasztott. Viszonylag hamar felkerültem az első csapathoz, 16 évesen már az NBII-ben találtam magam. Érdekesség, hogy a felnőtt csapatnál Garamvölgyi Lajos bá’ volt az edzőm.
Említettem a toborzót, amire eredetileg el sem akartam menni. Pénteken mondtam a szomszéd srácnak, akivel együtt jelentkeztünk, nem megyek, egy falusi gyereket biztos nem fognak kiválasztani. Szerencsére addig rágta a fülem, míg ott voltam én is szombaton.
Mikor döntötted el, hogy komolyan akarsz a labdarúgással foglalkozni?
Lényegében miután kiválasztottak. Valahol mindig arról álmodoztam, egyszer majd felnőttként NB-1 ben focizhassak, ezt az álmomat sikerült is megvalósítani, majd’ 300 bajnoki mérkőzést játszhattam, amire büszke vagyok, hogy ezt a DVSC mezében tehettem.
A DUSE-ból mégsem a DVSC-hez kerültél, hanem Dorogra. Mi volt ennek az oka?
Mikor megszűnt a DUSE, megkeresett Reszeli Sós István, akinél a korosztályos válogatottban is játszottam, ő volt akkor a Dorog edzője és hívott a csapatba, amit elfogadtam és két évet töltöttem a bányászvárosban.
Végül hogy kerültél vissza Debrecenbe?
Időközben Garamvölgyi Lajos lett a DVSC edzője és ő hívott, amire azonnal igent mondtam.
Akkor egy nagy generáció kezdte bontogatni a szárnyit a Lokiban. Ők már akkor a csapatnál voltak?
Igen, én érkeztem legkésőbb hozzájuk. Ők már a sportiskolában is együtt játszottak, ahonnan felkerültek a DVSC-hez, egyedül Pető Zoli, aki Szolnokról érkezett a csapathoz. Megnyerték az NBII-t, én már az elsőosztályban csatlakoztam hozzájuk. Tobét, Kicsit, Csipát régebbről ismertem, mert DUSE játékosként játszottunk egymás ellen. Már akkor is csábítottak, hogy igazoljak át, Sidó Csaba alá is íratott velem egy átigazoló lapot, de Gottdiener Sándor ragaszkodott hozzám, így ez meghiúsult.
Mindig balhátvéd poszton szerepeltél?
Mikor a Lokihoz kerültem, baloldali középpályásként játszottam, Pető Zoli volt a bal bekk, Zoli távozása után kerültem egy sorral hátrébb.
Milyen volt az akkori közeg?
Egy nagyon jó csapat kovácsolódott össze, fiatalok voltunk, sikerre éhesek, nagyszerű közösséget alkottunk. A szurkolók is hamar elfogadtak minket, mérkőzéseinken nagyon sokan kint voltak és buzdítottak minket.
Az elő bajnoki cím felé fokozatosan haladtatok…
1995-ben sikerült harmadik helyen végezni a bajnokságban, majd ’99-ben Magyar Kupát nyertünk, amit 2001-ben újra elhódítottunk. Később újabb két bronzérem előzte meg közvetlenül az első bajnoki címet.
Ekkor már téma volt az öltözőben, hogy a bajnoki címet kellene megszerezni?
Természetesen, volt erről szó. Sándor Tomi és Dombi Tibi, akik időközben külföldre szerződtek, visszatértek és egyértelmű volt, hogy a bajnoki címet célozzuk meg. Ez azért is volt reális cél, mert nagyon erős csapatunk volt, minden poszton kiváló játékosok alkották a keretet.
Sikerült történelmet írnunk, megszereztük a DVSC első bajnoki címét. Telt ház előtt játszottunk a Pécs ellen az Oláhgabin. Fantasztikus hangulatban zajlott a mérkőzés és a második gól után elszabadult a pokol, lógtak a szurkolók a kerítésen, várták, hogy bejöhessenek a pályára ünnepelni. Mi is vártuk már a hármas sípszót, hogy velük ünnepelhessünk, de még próbáltunk a játékra koncentrálni. Este meg a főtéren, hatalmas buli volt, több tízezres tömeg gyűlt össze, fergeteges hangulatot teremtettek. Ezekért a pillanatokért érdemes focizni, büszke vagyok rá, hogy részese lehettem, sikerült nem csak a mi álmunkat, hanem a szurkolók álmát is valóra váltanunk.
Szurkolókkal milyen volt a kapcsolatotok?
Bátran mondhatom, nagyon jó. Személyesen ismertük a szurkolói csoportok vezetőit, akikkel sokat beszélgettünk, nem csak meccsek után, hanem a hétköznapokban is.
Sérülések mennyire hátráltatták pályafutásodat?
Egy komolyabb sérülésem volt 2001-ben, a Sopron elleni hazai találkozón keresztszalag szakadást szenvedtem. Ez számomra egy év kihagyást jelentett. Felgyógyulásom után egy fél évet Nyíregyházán töltöttem, hogy újra formába lendüljek. Szerencsére több komolyabb sérülés nem hátráltatott, apróbbak természetesen voltak, de a játékból ezek miatt nem estem ki.
A gyors játékosok közé tartoztál…
Igen, ez adottság volt nálam, másrészt rengeteget dolgoztam is érte. Húszon évesen éreztem, meg van a kellő sebesség, ahogy korosodtam, 1-2 kiló pluszt is felszedve, harminc év fölött ez már megkopott.
Tervezted, mikor fogod befejezni a pályafutásodat?
Fiatalon azt gondoltam, ha 30-31 éves koromig tudok játszani, össze fogom tenni a kezem, erre két évet még sikerült rátennem, 34 évesen fejeztem be a labdarúgást az elsőosztályban.
Profiként csak debreceni színekben játszottál. Más csapat, esetleg külföldi szerződés nem volt képben?
Voltak megkeresések, a Győr, Dunaújváros is szerződtetni szeretett volna, de én a DVSC-ben akartam futballozni, sehol máshol, hiába ígértek anyagilag többet. Külföld talán szóba kerülhetett volna, Ausztriában voltam is próbajátékon, de maradtam. Azt, hogy mindig DVSC játékos voltam, egy percre se bántam meg soha, büszke vagyok a játékosként klubnál eltöltött éveimre.
Nehéz volt a döntés a befejezésről?
Mint említettem, 34 évesen már éreztem, megkopott a gyorsság, már nem azt tudom nyújtani, ami elvárható lenne, így érlelődött bennem a befejezés. 2008 őszét még végigcsináltam a következő évi felkészülést viszont már nem kezdtem el, volt is bennem egy furcsa hiányérzet. Szokatlan volt, hogy elkezdődött a téli felkészülés, én meg otthon vagyok. Az első két hónap nagyon nehéz volt, de majd egy évnek kellett eltelni, hogy igazából ehhez hozzá szokjak. Még úgymond „levezetésképpen” Tiszaújvárosban játszottam az NB-3-ban, de az azért más volt.
Közben elkezdtem magam képezni, beiratkoztam edzői tanfolyamokra, megszereztem a szükséges licenceket.
Azt tervezted, hogy edzőként dolgozol majd tovább?
Igen, nagyon gyakran megfordult a gondolat a fejemben, hogy szeretnék a labdarúgásban maradni, megmérettetni magam, mint edző mire vagyok képes. 16-19 éves fiatalokkal szerettem volna foglalkozni, ez sikerült is, egy időszak kivételével, mikor az U11-es csapatnál dolgoztam, azóta viszont az említett korosztályokban edzősködök.
Ha most számvetést kellene készíteni játékos pályafutásodról, hogyan összegeznéd?
Nem panaszkodhatok, amit magyar focistaként itthon el lehet érni, azt elértem. Többszörös bajnok, kupagyőztes vagyok, sok nemzetközi mérkőzésen pályára léphettem, olimpián vehettem részt. Egy cseppet sem lehetek elégedetlen.
A felnőtt válogatottság nem hiányzott?
Voltam kerettag, a lengyelek ellen a cserepadra is leülhettem, sajnos játékomra nem került sor. Jó lett volna egyszer bemutatkozni, nem sikerült, de okom nincs a panaszra. Amit a Lokival elértem, mindenért kárpótolt.
10 gólt szereztél bajnokikon, az első találatodra emlékszel?
Több szempontból is emlékezetes maradt. A Csepel ellen sikerült először betalálnom az ellenfél kapujába és azon a találkozón még három gólpasszt is adtam. Hazai pályán győztünk 5:1-re.
Több edzővel is dolgoztál, mindenkivel jó volt a kapcsolatod?
Sosem volt egy edzővel se problémám, mindegyiktől tanultam, természetesen szívemhez legközelebb Garamvölgyi Lajos bá’ állt, DUSE játékosként is az edzőm volt és ő vitt a DVSC-hez is, tőle nagyon sok pozitív dolgot kaptam.
Eltávolodva a focitól, mivel töltöd a kevés szabadidődet?
A tavalyi évben a szabadidőm java részét elvitte az építkezés, szerencsére mára felépült a ház. Amikor se edzés, se mérkőzés, se egyéni képzés nincs, azt a családdal töltöm, eljárunk kirándulni, állatkertbe vagy csak otthon vagyunk együtt, erre főként vasárnaponként van idő. Téli és nyári szünetben elutazunk vagy egy welness szállodába vagy nyaralni. Csaba, a nagy fiam már a saját életét éli, a második házasságomból van egy kétéves kisfiam, illetve páromnak két gyermeke, akikkel utazni szoktunk.
Említetted Csabát, apai ráhatással kezdett el focizni?
Sosem erőltettem a focit, én mindig azt mondtam, mozogjon, egészségesen éljen, sportoljon valamit. Megmondom őszintén, 13-14 évesen még nem láttam benne, hogy egyszer majd NB-1-es focista lesz, de rám cáfolt és 15-16 évesen bizonyította, ha továbbra is komolyan dolgozik, ott lehet idővel a felnőtt keretben. Később oda is került, mára stabil kezdő, ezt munkájának és szorgalmának köszönheti.
Mint apa, vagy mint volt focista és edző nézed a játékát?
Szakmai szemmel. Sosem vagyok elfogult Csabával, inkább kritikus. Mikor megnézem az adott mérkőzését, mindig elmondom, mi volt jó és rossz, esetleg mit kellett volna másképp csinálni. Eleinte morcos volt ezért, de azt szoktam mondani, ha jól játszol, nem mondhatom, hogy rosszul játszottál, ha rosszul, akkor meg hogy jól. Mindig reálisan értékelem a játékát.
A legkisebb Szatmárinak van affinitása a focihoz?
De még milyen. Csak a labda létezik számára, amikor teheti, rúgja állandóan, fut utána, hozza, hogy én is rúgjam neki.
Beszélgettünk a múltról, kicsit a jelenről. Jövővel kapcsolatban milyen terveid vannak?
Jelenleg az U17-es csapat edzője vagyok, lejátszottuk az őszi mérkőzéseinket, aránylag jól, az elsődleges cél, hogy minél előrébb végezzünk a bajnokság végére. Távlati célom, hogy edzőként előrébb kerüljek, de ehhez még sokat kell tanulnom, képezni magam, mert csak akkor valósítató meg.
Volt játékosként, jelenleg utánpótlás edzőként, mit üzennél azoknak, akik labdarúgók szeretnének lenni?
Úgy gondolom, a foci a világ legszebb és legnépszerűbb játéka. Aki futballista, és ezt a szót kihangsúlyoznám, szeretne lenni, abban legyen meg a kellő alázat, akarat, mert ezek nélkül nem fog menni. Továbbá fontos, hogy legyen meg bennük a tisztelet a játék iránt.