A Videotont is két vállra fektették a lányok

Sorozatban negyedik győzelmét szerezte U19-es lánycsapatunk, ezúttal a Videoton otthonából hozták el a három pontot.

0

dsc_0038_custom_-300x200 A Videotont is két vállra fektették a lányok

Az első félidőben még kicsit akadozott a játék, a lányokat megzavarhatta a hazaiak agresszív letámadása. Ettől függetlenül, negyedóra után sikerült megszerezni a vezetést, amit 15 perc elteltével újabb két találat követett. A Videoton viszont kihasználta, hogy hátul lassan passzolgattak Üveges Katalin tanítványai, két labdaszerzés után egy percen belül kétszer beköszöntek a kapunkba.

Szünet után viszont teljesen feljavult a játékunk, lányaink domináltak, birtokolták a labdát, lendületesen futballoztak, sok helyzetet kidolgoztak és megduplázták góljaik számát, így végül fölényes győzelmet arattak.

Pintye Vivien azzal, hogy háromszor volt eredményes, átvette a góllövő listán a vezetést 13 találattal, reméljük, nem babonás.

Szép volt lányok!

MOL VIDI FC – DLA-DEAC: 2:6 (2:3)

DLA-DEAC: Szabó Nikolett, Éles Réka (Pap Anna 84’), Sain Anna, Gajzágó Flóra, Kota Szabina, Horváth Petra, Horváth Viktória (Kunkli Kitti 84’), Pintye Vivien, Kakócz Adelina (Keczán Zsanett 73’), Bécsi Barbara, Komlós Lilla

Edző: Üveges Katalin

Gólszerzők: Pintye Vivien 16’, 32’, 81’, Éles Réka 33’, Horváth Viktória 66’, 77’

Üveges Katalin: Kicsit álmosan kezdtünk, ez talán betudható a korai indulásnak és az utazásnak, voltak alapvető hibák a játékunkban, hátul lassan járattuk a labdát, a Videoton pedig nagy elánnal játszott, letámadtak minket. Volt egy kis rövidzárlatunk, két labdavesztésünkből gólokat kaptunk. Az első játékrész kiegyenlített volt, saját hibánkból lett szoros az állás. Szünetben volt egy kis fejmosás, azt kértem a lányoktól, előre játszanak, ne hátul járassák a labdát. A második félidő egyértelműen a miénk volt, uraltuk a játékot, szépen felépített támadásokat vezettünk, helyzeteket dolgoztunk ki, a góljaink viszont egyéni megmozdulásokból születtek. Ebben a játékrészben elégedett voltam a mentalitással, a játékkal, minden tökéletesen működött. Úgy gondolom, teljesen megérdemelt a győzelmünk, nekünk voltak komolyabb helyzeteink, ha pontosabbak vagyunk, akár 10 is lehetett volna a vége. Boldogok vagyunk, hogy ismét begyűjtöttük a három pontot, gratulálok a lányoknak. Holnaptól viszont készülünk a következő, ETO elleni mérkőzésünkre, nagyon kellenek a pontok, hogy ott maradjunk az élmezőnyben.