Fotó: Nagy Anita
A mérkőzés kezdete előtt már érkezett egy jó hír Komlósi Péter alakulatának, hiszen a Vasas csapata vereséget szenvedett a Kaposvár otthonában. Ez azt jelenti, hogy a Debrecennek újra a saját kezébe került a sorsa. Más szempontól is emlékezetes marad azonban a DVSE szombati találkozója, hiszen a BL győztes elleni játszotta 100. bajnoki találkozóját hazai részről Boros Tamás, aki az összecsapás előtt átvette az erről szóló emlékplakettet.
A Szolnok elleni találkozó elején több debreceni helyzet is adódott, a vezetést mégis a vendégek szerezték meg három percnyi játék után. A DVSE nem sokkal később Macsi Patrik góljával egyenlíteni tudott. Cseh Sándor csapata azonban visszavette a vezetést. Másfél perccel a negyed vége előtt a DVSE csapatkapitánya, Kállay Márk értékesített egy ötméterest, amivel újra egálban voltak a csapatok. A negyed vége előtt azonban újra a Dózsa került előnybe, méghozzá kétgólosba (4-2).
A második negyed szolnoki gólokkal kezdődött. Lukas Durik a játékrész közepén megszerezte a hazaiak harmadik találatát. Egy perccel később Kállay Márk eresztett meg egy hatalmas lövést, ami után a labda a vendégek kapujában pihent meg (4-7). A nagyszünet előtt következett a meccs egyik legszemfülesebb gólja: Fejős Róbert a vendégek kapusának megingását használta ki, amivel tovább zárkózott a DVSE. A nagyszünet előtt a Szolnok vissza tudta állítani a négygólos különbséget, így 9-5-ös vendégvezetéssel várták a csapatok a folytatást.
A harmadik játékrész elején nagyszerűen védekezett a DVSE, többek között Lévai Mártonnak is köszönhetően. A vendégcsapat nyomása azonban három perc után góllá érett, amivel már öt egységgel vezetett a Szolnok. A folytatásban Komlósi Péter tanítványainak több lehetőségük is akadt, hogy közelebb kerüljenek a bajnoki címvédőhöz, de sajnos a szerencse sem állt a hazaiak mellé, igaz, a vendégek sem tudták növelni az előnyüket.
Az utolsó negyed elején újra rákapcsolt a Szolnok, és újabb két gólt szereztek. A szolnoki találatok után érkezett egy debreceni részről is, méghozzá a fiatal Dienes Imre Balázstól. A Szolnok visszaállította a különbséget, erre Fejős Róbert egy nagyszerű találattal válaszolt (7-13). A mérkőzés utolsó perceiben átvette az irányítást Cseh Sándor együttese, és újabb három góllal növelte az előnyét, amivel kialakult a 7-16-os végeredmény.
A DVSE becsülettel harcolt a világ egyik legjobb csapata ellen, de az igazán fontos mérkőzések ezután következnek.
Legközelebb a Ferencváros otthonába látogat a Debrecen: január 27-én, szombaton 16 órától.
Férfi OB I Osztályú Országos Bajnokság A csoport 10. forduló:
DVSE – Szolnoki Dózsa 7-16 (2-4, 3-5, 0-1, 2-6)
DVSE: Lévai Márton, Smitula Gergő, Kállay Márk (2), Lukas Durik (1), Stefan Vidovic, Fejős Róbert (2), Somlai Tamás, Macsi Patrik (1), Süveges Máté, Dienes Imre Balázs (1), Dimitrije Obradovic, Boros Tamás, Fekete Gergő, Bíró Máté
Edző: Komlósi Péter
Komlósi Péter: – Nálam tavaly a Szolnok volt az év csapata, hiszen mindent megnyertek, és azóta is három kupát. Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen csapatot vendégül láthatunk itt a Debreceni Sportuszodában. A mérkőzésről elmondhatom, hogy jól álltak hozzá a játékosaink, végig igyekeztünk a meccsben maximális koncentrációval ott lenni. Nyilvánvalóan nem az eredményt kergettük, azt kértem a játékosoktól, hogy mindig az adott szituációra koncentráljanak maximálisan. Lehet két-három percenként cserét kérni, de amikor bent vagyunk, próbáljuk azt előadni, amit gyakorlunk: bátran és lelkesen vízilabdázzunk. Nem azt kell nézni, hogy öttel vagy hattal vezet a Szolnok, és akkor már elment a meccs, mert volt sajnos ilyenre is példa, de ezt most megfordította a csapat. Érződik az is, hogy most komoly céljaink vannak, és most azokhoz közelebb kerültünk ezzel a hétvégével. A csapat is látja maga előtt ezt a célt, keményen dolgoztak a fiúk végig. Ez a meccs úgy gondolom, edzői szemmel is abszolút értékelhető volt a részünkről. A Szolnoknak is további sok sikert kívánunk, ők is munkából érkeztek erre a mérkőzésre, és nagy célok felé menetelnek. Nekünk is más meccsek lesznek azok, amik igazán fontosak.




