Az újabb DEAC bravúr most egy pontot ért

Már az első félidő közepén kialakult a végeredmény, a DEAC vezető találatára négy perc múlva válaszolt a Gyirmót, így a csapatok megosztoztak a pontokon.

0

156368075_2526664067643434_8152905955076311505_n-300x180 Az újabb DEAC bravúr most egy pontot értFotó: Égerházi Péter

A Szolnok elleni bravúrgyőzelmet követően Győrben próbálta gyarapítani pontjai számát Sándor Tamás együttese. Annak ellenére, hogy egyetemistáink végig partiban voltak a zöld-fehérekkel, a kevés helyzetet hozó találkozót végül Priskin góljával a hazaiak nyerték. A vereség miatt, mivel a biztos bennmaradást érő helyen álló Szentlőrinc döntetlenre végzett a Pécs ellen, még nehezebb helyzetbe került a debreceni együttes, 13 pontnyira távolodtak a 17. pozíciótól.

Nincs még azonban minden veszve, él még a remény, ehhez viszont gyarapítani kell a győzelmek számát, melyre szerdán nyílt lehetősége az egyetemi gárdának. A 27. fordulóban a dobogó legalsó fokán álló Gyirmót látogatott Debrecenbe, mely gárda még versenyben van a feljutó helyek egyikéért. Egyértelműen a vendégek mellett szólt a papírforma, de a Szolnok ellen bebizonyították a cívisvárosiak, hogy képesek a bravúrra.

A 2. percben már veszélyeztettek a vendégek, Simon a tizenhatos sarkáról eresztett meg egy lövést, mely szerencsére elkerülte a debreceni kaput. Hamarosan érkezett a DEAC válasza, Spitzmüller kapáslövése után jó két méterrel szállt fölé a labda. A kezdeti gyirmóti rohamok után kiegyenlítetté vált a játék, a hazaiak többször is eljutottak az ellenfél tizenhatosáig. Főleg a debreceni jobboldal volt aktív, leginkább Nagy Krisztián volt elemében, helyzeteket viszont nem sikerült kialakítani. A 18. percben Nagy Kriszián elé került a labda, aki egyből lőtt, az erős, léc alá tartó löketet Hársfalvi azonban hatástalanította. A gyirmóti kapus viszont a 22. percben már tehetetlen volt: Sándor szabadrúgása után Papp Ferenc emelkedett a legmagasabbra, fejéről a hálóba hullott a labda (1:0). Szinte azonnal egyenlíthettek volna a vendégek, de a debreceni védők kétszer is a gólvonal elől mentettek. Ami kétszer sikerült, harmadjára már nem, a 26. percben ledolgozta hátrányát a Gyirmót: egy kapu előtti kavarodás után Simon lőtt közelről a jobb felsőbe (1:1). A gól után a hazai térfélre tevődött át a játék, de a debreceni védelem rendre megakasztotta a támadásokat. A félidő hajrájában még egy vendéglehetőséget lehetett feljegyezni, az eredmény azonban nem változott, döntetlen állással vonultak öltözőbe a csapatok.

Szünetben két helyen változtatott a kezdőn Sándor Tamás, Nagy Zoltán és Nikitscher helyett Oroszt és Kundrákot küldte pályára. A második félidő elején leginkább a mezőnyben zajlott a játék, bár próbálkoztak támadásépítésekkel a csapatok, de a kapuk nem kerültek veszélybe. Ebben a periódusban két gyirmóti lövést lehetett feljegyezni. A 62. percben Ismét kettőt cserélt a DEAC szakvezetője, Kenderesit és Sándort Sidibe és Sárosi váltotta. Eseménytelenül teltek a percek, melyet Székely kapáslövése szakított meg, de nem sikerült Hársfalvit megoldhatatlan feladat elé állítani. A 85. percben Sidibe készítette le mellel a labdát Sárosinak, aki egyből lőtt, a vendégek kapusa vetődve hárított. A másik oldalon egy fejes okozott némi riadalmat a fekete-fehérek kapuja előtt, a labda viszont a keresztléc fölött 2 méterrel hagyta el a játékteret. A 89. percben Nagy Patrik tesztelte egy távoli bombával a debreceni kapus, de nem sikerült túljárnia Tóth eszén. A 93. percben nagy lehetőség kapujában állt a Gyirmót, miután egy erősen véleményes büntetőt ítélt meg a vendégeknek a játékvezető. Nagy Patrik állt a labda mögé, de csúnyán fölé szállt az erős lövés, mondhatni, a sors igazságot szolgáltatott, mert semmivel nem volt jobb a Győr megyei gárda, mint a DEAC. Többre már nem maradt idő, az eset után a játékvezető lefújta a találkozót.

Merkantil Bank Liga 27. forduló

DEAC – Gyirmót: 1:1 (0:0)

DEAC: Tóth D. – Nagy Z. (Orosz 46’), Bényei, Papp F., Zachán, Székely – Nikitscher (Kundrák 46’), Spitzmüller, Sándor T. (Sárosi 62’) – Nagy K. (Bereczki 81’), Kenderesi (Sidibe 62’)

Vezetőedző: Sándor Tamás

Gyirmót: Hársfalvi – Major, Hudák, Széles, Kirják –Vass Á. – Radics (Szegi 69’), Nagy P., Hajdú Á. – Simon A., Lencse (Mayer 76’)

Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerzők: Papp F. 22’ ill. Simon 26’

KZT