Becsky András: „Akárcsak az elmúlt években, idén is jól szerepeltek atlétáink”

A debreceni atléták számos versenyen vannak már túl, viszont idén szeptember végén rendezik Dohában a világbajnokságot, ezért eléggé elhúzódik a szabadtéri szezon. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola ügyvezetőjét kérdeztük a felnőtt és utánpótlás sportolók eddigi teljesítménye kapcsán, illetve a sportágat érintő fejlesztésekről.

0

Becsky-András-277x300 Becsky András: „Akárcsak az elmúlt években, idén is jól szerepeltek atlétáink”

Bár még nincs vége a versenyszezonnak, de a felnőtt és korosztályos atléták eddigi teljesítményét hogyan értékelné?

Akárcsak az elmúlt években, idén is jól szerepeltek atlétáink a honi versenyeken. Az ifjúságiak 5 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzéremmel zárták az OB-t, míg a felnőtteknél Koroknai Tibor kétszer is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Gátas lányaink, Kozák Luca és Kerekes Gréta most is, „behúzták” az első két helyet, a 100 gáton győztes Luca mindemellett 100 méteren ezüstéremmel zárt. Gerelyhajítónk, a nápolyi Universiadén negyedik Szilágyi Réka a hazai mezőnyben nem talált legyőzőre, továbbá 3000 akadályon Lendvai András a második helyen végzett.

Volt olyan eredmény, ami pozitív irányban meglepetést okozott?

Szerencsére igen, azt gondolom, hogy az utánpótlás kategóriában (U18-23) a távolugró Rácz Vivien ifi magyar bajnoki címe megsüvegelendő, sőt a felnőtt OB-n elért 5. helyezése több, mint biztató. Meg kell említenem Dávid Annát, aki 400 méteren két korosztályban is eljutott a válogatottságig. A felnőtteknél minden a tervek szerint alakult, ahogy már mondtam, többek között Koroknai Tibor duplázott, 100 gáton a lányok pedig 13mp alatt futottak. Egyébként a világranglistán Kerekes Gréta a 28. Kozák Luca pedig a 29. helyet foglalja el.

 Az idei fő verseny a felnőtteknél a világbajnokság. Ketten, Kozák Luca és Kerekes Gréta már kvalifikálta magát a világversenyre. Nőhet még a debreceni résztvevők száma?

Nagyon bízom benne, hogy igen. Szilágyi Réka még nem rendelkezik szinttel, de a világranglistán elfoglalt 28. helye alapján még lehet esélye kijutni. Koroknai Tibi tavaly már megfutotta a szintet, de idén is teljesítenie kell, erre még két versenyen lesz lehetősége.

Mivel lenne elégedett a világbajnokság után?

100 gáton az elődöntő a két lány számára teljesíthető, a döntőbe kerülés nagy eredmény lenne. Koroknai Tibor elődöntőbe és Szilágyi Réka döntőbe jutása szintén pályafutásuk egyik legnagyobb állomása lehetne.

 A Gyulai István Atlétikai Stadiont korszerűsítették, így nagyobb versenyek nem kerültek lebonyolításra. Várható, hogy a jövő évi versenynaptárban Debrecenben rangos verseny, versenyek kerül, kerülnek megrendezésre?

Bízom benne, hogy a Gyulai István Atlétikai Stadion jövőre újra otthont adhat nagy hazai versenynek. Utoljára 2010-ben rendeztünk felnőtt magyar bajnokságot, tíz év elteltével szívesen lennénk ismét házigazdák. Pályázunk mindemellett a Csapatbajnokság vagy a Szuperliga Döntőjének megrendezésére is. A három közül remélem valamelyiket megkapjuk.   

Kevés dobóatléta van az egyesületnél. Várható -e téren változás?

Ez valóban így van. Meggyőződésem, hogy komplex iskolai toborzásra van szükség, jó hír, hogy dobó edzőnk, Tömöri István vezetésével ez már folyamatban van.

Korábban bejelentették, megépül a velodrom, ahol az atléták télen is készülhetnek. Jelenleg ez milyen fázisban van?

Jelenleg a helyszínvizsgálatok folynak, illetve párhuzamosan tervezés alatt van az üzemeltetési koncepció is. Mindenképp olyan létesítményben gondolkozunk, melyet költséghatékonyan, magas kihasználtsággal tudunk üzemeltetni, ezért is vetettük fel már az egyeztetések elején az atlétika sportágak számára alkalmas belső kialakítást.

A régi korcsolyapálya hasznosításával kapcsolatban vannak tervek? Ezt a területet nem lehet atlétikai célokra használni, mint például egy szendvicspanelből felépíthető csarnokra?

Az atlétikai stadion felújításakor a régi rekortán pálya darabjaival leburkoltuk a korcsolyapályát, így itt is tudtunk edzéseket tartani. Jelenleg az extrém kerékpárosok használják, illetve nagyobb kültéri események alkalmával rendezvénytérként funkcionál. Az Oláh Gábor utcai Sportcentrumnak több olyan része is van a korcsolyapálya mellett – gondolok itt a régi Loki pálya lelátóira, a mögötte lévő salakos területre vagy a bitumenes pályákra – melyek miatt a fejlesztéseket a teljes centrum vonatkozásában át kell gondolni. Az biztos, hogy a folyamatosan növekvő igények miatt még egy munkacsarnokot már az átadást követő másnap meg tudnánk tartalommal tölteni, akárhova is helyeznénk el.