Bowling: Debreceni csapatok a Szuperliga tabella élén

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték a legmagasabb osztály következő fordulóját, mely versenyen két cívisvárosi csapat is érdekelt volt.

0

cívis-glow0002-300x178 Bowling: Debreceni csapatok a Szuperliga tabella élén

Szombaton Tiszaújvárosban, vasárnap pedig Budapesten léptek pályára a Cívis Bowling Team és a Gold Bulls bowlingosai. A cívisek a válogatottakat soraiban tudó fővárosi Glow csapatát fogadták az első napon. A debreceni gárda sokáig vezetett, ám a párharc végi párorosok összecsapását megnyerte a budapesti alakulat és fordított. A 11-13-as végeredmény azt jelenti, idei első vereségét szenvedte el a Cívis BT.

Ezt követően a Gold Bulls mérkőzött meg a fővárosi csapattal, mely összecsapást viszonylag simán, 16-8-ra nyert meg a hajdúsági gárda. A győzelemnek köszönhetően, megelőzték testvércsapatukat, átvéve a vezetést a táblázaton.

Vasárnap újabb megmérettetés várt a Cívis BT-re, ugyanis a fővárosban volt jelenésük, az Old Glow ellen léptek pályára. Ez a párharc is végletekig ki volt élezve, ám ezúttal a debreceniek örülhettek a mérkőzés végén, 13-11-re sikerült megnyerniük az összecsapást és ismét az élre ugrottak a tabellán.

Bár még sok mérkőzés van hátra, de az mindenképp örömteli, hogy a Szuperliga első két helyét debreceni csapatok foglalják el.

A mérkőzések a Cívis Bowling és Természetjáró Egyesület Youtube csatornáján megtekinthetők.

KZT