Fotó:debrecenisportcentrum.hu
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola cselgáncsozója, Cservenák Anna sikert sikerre halmozott a tavalyi évben, mivel mind a junior- mind az U23-as korosztályban magyar bajnoki címet szerzett, míg a felnőttek mezőnyében egészen az ezüstéremig jutott. Örömteli, hogy a hétvégi kecskeméti OB-n újra dobogóra állhatott, hiszen a 63 kilósok mezőnyében a harmadik helyen végzett.
A verseny után Nagy István, a DSC-SI szakosztályvezetője elmondta:
,,Nagyon meg vagyok elégedve Anna teljesítményével, idén ugyanis jóval erősebb volt a mezőny, mint tavaly. Annak tudatában még szebben csillog a bronzérem, hogy nagyon nehéz ágra került, és csak a későbbi győztes, egyértelmű favorit, a világbajnoki harmadik Kerekes Hedvig tudta legyőzni.”-fogalmazott az Eb bronzérmes edző.






