Dan László: „számomra nem létezett más, csak a foci”

Az 58. születésnapját a napokban ünneplő egykori középpályás egy kis faluból, Biharnagybajomból indulva, tehetségének és szorgalmának köszönhetően jutott el az élvonalba. Pályafutása alatt megfordult a Honvéd, a Haladás csapatainál, majd 1986-ban Debrecenbe szerződött. A 22 éve visszavonult labdarúgó a Debreceni Sportéletnek adott interjúban mesélt a kezdetekről, karrierjének fontosabb állomásairól.

0

FB_IMG_1592935083656-1-300x205 Dan László: „számomra nem létezett más, csak a foci”

Az utóbbi években keveset lehetett hallani rólad. Hogy alakult a futball utáni életed, mivel foglalkozol jelenleg?

Több mint két évtizede hagytam fel a profi labdarúgással, de mindig is imádtam ezt a szép játékot, így nem tudtam elszakadni a futballtól. Munka mellett alacsonyabb osztályban, valamint a régi társakkal kispályán tovább játszottam. Sajnos egy komoly sérülés, illetve egy súlyos baleset miatt végleg fel kellett hagynom a labdarúgással. A vendéglátás mindig közel állt hozzám, párommal, a kétszeres EHF Kupa győztes László Krisztinával közösen vezetjük a vállalkozásunkat, egy kisbolttal kombinált sörözőt üzemeltetünk.

FB_IMG_1592935335012-300x237 Dan László: „számomra nem létezett más, csak a foci”

Ugorjunk vissza az időben, a kezdetekhez. Mikor kerültél közelebbi kapcsolatba a labdával?

Nagybajomban nevelkedtem, ahol a helyi futball csapatnál nagyszüleim voltak a szertárosok, pályagondnokok, akiket gyakran elkísértem a pályára. Azonnal megtetszett ez a sport, már az első labdaérintés után tudtam, örök szerelem szövődött köztem és a labda között, mely a mai napig tart. Számomra nem létezett más, csak a foci, a barátokkal szinte éjjel-nappal rúgtuk a bőrt, nem számított, hogy épp 40 fokos hőség volt, vagy csontig hatoló hideg, netán esett az eső. Engem az se érdekelt, ha éppen nem voltak társak, egyedül is képes voltam játszani. Imádtam focizni, de sokáig nem is gondoltam arra, hogy egyszer profi labdarúgó legyek. Szervezett keretek között szülőfalum csapatában kezdtem el ismerkedni a labdarúgás alapjaival. 12 évesen már az ifik közt léptem pályára, majd három év múlva a felnőtt csapatban játszottam.

FB_IMG_1592935115403-225x300 Dan László: „számomra nem létezett más, csak a foci”

 

                                                  Biharnagybajomból az élvonalba: Mile Sándor (†) és Dan László

Játékos-pályafutásod azután indult be igazán, miután Püspökladányba kerültél…

Lakatosként a püspökladányi késgyárban dolgoztam, a tanácselnök és a klub vezetője a gyár ablakából látták, hogy még munkavédelmi bakancsban is képes voltam focizni. Tetszett nekik az elhivatottságom, a futball iránti alázatom, szerettek volna leigazolni, de én erős szálakkal kötődtem szülőhelyemhez, ott éltek a barátok, ezért nem jött létre a szerződés. Egy évre rá viszont már a Püspökladány színeiben futottam ki a pályára. Jól sikerült az első szezonom, a megyei bajnokságot megnyerve felkerültünk a harmadosztályba. Jól ment a játék, ezt bizonyítja, hogy bekerültem az NB-III Tisza-csoportjának válogatottjába.

Hatalmas ugrás volt pályafutásodban, hogy a nagy múltú Honvéd leigazolt. Hogyan került képbe a kispesti klub?

Több csapat is szeretett volna szerződtetni, viszont katonakorú lévén, bevonulásom után a Cegléd együtteséhez kerültem. Teljesítményemre felfigyeltek a Honvéd vezetői, egy, a kispestiek által szervezett edzőmérkőzés után szerződést ajánlottak. Nagyot fordult velem a világ, a sztárokkal teletűzdelt fővárosi csapathoz igazolhattam, ahol egy edzőlegenda, Komora Imre irányította a szakmai munkát. Bekerültem ugyan a 18-as keretbe, de leginkább a tartalékcsapatban kaptam lehetőséget, mely gárdával, gólomnak köszönhetően az MTK mögött a második helyen végeztünk a bajnokságban. Ekkor már képbe került a Loki, Puskás Lajos szerette volna, ha Debrecenben folytatom a pályafutásom. A Honvéd viszont mindenképp meg akarta szerezni a Szombathelyen játszó Fitost, de a Vas megyei klub edzője, Rátkai László engem kért érte cserébe. Akkori feleségemmel nagyon nem volt kedvünk az ország másik végébe költözni, de nem volt választási lehetőség.

A szombathelyi kitérő után Debrecenbe szerződtél…

Szombathelyen nem volt könnyű a beilleszkedés, kicsit nehezen fogadtak be, kellett egy fél év, hogy megszokjam az új környezetet. Őszintén megvallva, nem is éreztem jól magam a Haladásnál, de szerencsére nem kellett sok időt töltenem a vasi gárdában. Puskás Lajos továbbra is ragaszkodott hozzám, alá is írtam egy előszerződést a DVSC-vel, bár a klub hivatalos megnevezése, miután pártutasításra a DVSC-t és a DMTE-t összeolvasztották, 1979-től DMVSC-re változott. A szombathelyi klubnál marasztaltak, de párommal mindenképp Debrecenbe akartunk költözni, ráadásul gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy ahhoz a csapathoz szerződjek, melyet szeretek. Jankoviccsal, Takács Barnával, Héjassal együtt érkeztünk, minden gond nélkül sikerült beilleszkednünk. Olyan nagy nevek játszottak akkor a Lokiban, mint Kiss Jancsi, Mező Józsi, Bücs Zsolt, Vancsa Miki, Mörtel Béla, Plókai Misi, Benyó Sanyi, de sorolhatnám még a neveket, akik hamar befogadtak, egy kiváló, összetartó közegbe kerültem.

FB_IMG_1592935234890-268x300 Dan László: „számomra nem létezett más, csak a foci”

Miképp jellemeznéd a debreceni éveidet?

Első debreceni évemben, Puskás Lajos vezetésével sikerült bennmaradnunk az NB-I-ben, viszont miután Kiss Lászlót nevezték ki vezetőedzőnek, annak ellenére, hogy erős keretünk volt, kiestünk az élvonalból. Kisst nem tartottam jó szakembernek, de nem azért, mert nála kevés játéklehetőséghez jutottam, azonban az eredmények is ezt bizonyították, nem véletlen, hogy menesztették. Temesvári Miklósnál megkaptam a bizalmat, a csapat egyik húzóemberévé váltam. Abban az évben visszajutottunk az első osztályba, de a következő évben érdekes szezont teljesítettünk, annak ellenére, hogy hazai pályán egyszer sem szenvedtünk vereséget, csak osztályozón sikerült megőrizni élvonalbeli tagságunkat. Négy szezont töltöttem a Lokinál, 60 bajnoki mérkőzésen léptem pályára, annak ellenére, hogy lifteztünk az első és másodosztály között, sikeresnek mondhatom ezt az időszakot.

FB_IMG_1592935167817-300x225 Dan László: „számomra nem létezett más, csak a foci”

Négy év után viszont Kabára igazoltál. Mi volt az oka a váltásnak?

Miután lejárt a szerződésem, a klub akkori elnökével, Jakab úrral leültünk tárgyalni, de anyagiak terén nem sikerült megegyeznünk. Annak ellenére, hogy 28 évesen a legjobb korban voltam, lehetett volna még pár jó szezonom az élvonalban, távoztam a DVSC-től (1989-ben a klub visszakapta eredeti nevét – szerk.). Sajnálom, mert jó lett volna az akkor beérő, Sándor Tamás, Dombi Tibi, Madar Csaba, Szatmári Csaba nevével fémjelzett fiatal generációval együtt játszani. Paróczai Sándor közbenjárására az NB-II-es Kabánál folytattam a pályafutásomat. A cukorgyári csapatnál két sikeres szezont töltöttem, az első évben a hatodik helyen végeztünk, érdekességként említem meg, hogy a DVSC viszont kiesett az élvonalból. A következő szezont Garamvölgyi Lajos irányításával – megelőzve a Lokit – a dobogó harmadik fokán zártuk, úgy gondolom, ha az akkori klubvezetés akarja, fel is juthattunk volna az első osztályba.

Tudatosan készültél a futball utáni évekre?

Idővel minden labdarúgóban tudatosul, egyszer végleg szögre kell akasztania a csukát. Már kabai éveim alatt készültem a „civil” életre, beindítottam a vállalkozásomat. Biharnagybajomban kibéreltem egy vendéglátóhelyet, de munka mellett továbbra is fociztam. A megyei bajnokságban, a Püspökladány színeiben játszottam tovább, mely gárdánál sikerült egy jó csapatot kialakítani, feljutottunk a harmadosztályba, ahol a harmadik helyen végeztünk.

FB_IMG_1592935054704-236x300 Dan László: „számomra nem létezett más, csak a foci”

Visszatekintve pályafutásodra, hogyan összegeznéd?

Utólag mindent másképp lát az ember, sok mindent másképp csinálna, de ami elmúlt, azon már nem lehet változtatni. A legmagasabb osztályban, szeretett csapatomban játszhattam, így elégedett lehetek, bár jó lett volna még egy pár évet lehúzni az élvonalban, e téren maradt bennem hiányérzet. Úgy gondolom, pályafutásom lehetett volna jobb is, de rosszabb is, de nincs okom panaszra. Amit elértem, önerőből értem el, nem volt úgynevezett hátszelem, ez tehetségemnek, szorgalmamnak, lelkesedésemnek és a futball iránti alázatomnak tudható be. A „civil” életemmel is elégedett vagyok, boldog kapcsolatban élek, van egy 13 éves lányom és egy 30 éves fiam, akiket nagyon szeretek.