DASE U17: Visszavágott az őszi vereségért Mátészalka

Törlesztett a Mátészalka az őszi, nagyarányú vereségért, amely gárda most két góllal múlta felül a DASE csapatát.

0

dase-650x420-1-300x194 DASE U17: Visszavágott az őszi vereségért Mátészalka

Alaposan megrázta a gólfát előző héten Kozma László együttese, melynek a Sényő volt a kárvallottja, 12 találat hullott a kapujukba. A 16. fordulóban már komolyabb kihívás várt a debreceni gárdára, vasárnap a 9. helyen álló Mátészalka otthonába látogattak. Ősszel nem okozott gondot a szabolcsiak legyőzése, egy tízest gurítva gyűjtötték be a három pontot. Bár idegenben került sor a párharcra, ezúttal is az agrárosok voltak a mérkőzés esélyesei, sajnos azonban borult a papírforma.

A találkozó lényegében 11 perc alatt eldőlt, gyors egymásutánban két gólt kapott a debreceni gárda. Kozma László tanítványai próbálták ledolgozni hátrányukat, de rengeteg hibával futballoztak, döntő szituációkban rendre rossz döntéseket hoztak. Ahogy telt az idő, egyre görcsösebbé vált a játékuk, lehetőségeikkel továbbra sem tudtak élni, így maradt a kétgólos mátészalkai előny a mérkőzés végéig.

Mátészalka – DASE: 2:0 (2:0)

DASE: Gál, Haraszin, Szabó E. (Pató 46’), Sándor, Csikós (Fási 68’), Dési (Kelemen 46’), Bagdi, Bíró, Szabolcsi (Tőkei 75’), Boros (Czibere 46’), Ficsór (Csukodi 68’)

Edző: Kozma László

Kozma László: Jó játékkal ki lehet kapni, mint történt ez a Tarpa ellen, de a mostani találkozón kritikán aluli volt a teljesítményünk, elfogadhatatlan ez a hozzáállás. Semmit nem tudtunk felmutatni abból, amit edzésen gyakorlunk, elmaradtunk a valós tudásunktól. Nem láttam a tüzet, az elszántságot, a győzniakarást, nagyon sok hibával játszottunk. Próbáltunk támadni, volt sok helyzetünk, de ha reggelig játszunk, akkor sem sikerül gólt szereznünk. Ma semmi sem működött, a Mátészalka megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A pálya mérete a bajnokságban talán a legkisebb, nem feltétlenül a mi játékunknak kedvez, szűkek a területek, de nem ezen múlt a vereség.

KZT