DEAC KA U20: Könnyed győzelem

Már az első negyedben huszonöt pontot vert ellenfelére U20-as csapatunk, mely végül negyvennel bizonyult jobbnak az MVM-OSE Lions gárdájánál.

0

Nevtelen-terv-1-4-300x154 DEAC KA U20: Könnyed győzelemFotó: kosarlabdaakademia.deac.hu

Több kulcsember is hiányzott a debreceni fiatalok keretéből szombat délután, azonban ennek semmiféle nyomát nem lehetett látni a mieink teljesítményén. Darko Ivanovic és Andjelko Mandics tanítványai finoman szólva is tisztába tették az erőviszonyokat az OSE elleni mérkőzés nyitó felvonása során; három perc játék után tíz, hét perc után pedig már húsz egység volt akadémistáink előnye. A tükörsima periódust két látványos megmozdulás zárta, előbb Neuwirth Bence jelentkezett egy mutatós zsákolással, majd a dudaszó pillanatában Magyari Kristóf bombázott távolról a piros-feketék gyűrűjébe (32-7). A folytatásban tovább nyílt az olló, Jankó Csaba kosaraival második etap közepére a harmincat is elérte a különbség, mely a félidő végére matematikailag már a negyvenhez volt közelebb. Ifistáink mindössze 14 pontot engedélyeztek az oroszlányiaknak a nagyszünetig, míg maguk kerek ötvenig jutottak.

A harmadik etapban kissé fellazult a hajdúságiak védekezése, viszont hatékony támadójátékuknak köszönhetően a távolság ezzel együtt is nőtt. A legnagyobb differencia a negyedik negyed Jankó Csaba közelijét követően elején állt be, ekkor negyvenöttel vezettek a fehér-feketék (74-27). A hátralévő időben tetemes fórjuk fényében takaréklángra kapcsoltak a hazaiak, ezáltal Kertész Zsolt legénysége valamelyest faragni tudott hátrányán a lefújásra (85-45). Az Ivanovic-Mandic páros bő rotációval dolgozott, az összes benevezett játékos bőven lehetőséget kapott, és mindnyájan be is találtak. Öt növendékünk is kétszámjegyű pontterméssel fejezte be az összecsapást, a mezőny legjobb dobója tizenöt pontjával Kiss Kolos lett.

Az U20-as alakulat tehát könnyedén megszerezte idénybeli hatodik győzelmét, amivel pillanatnyilag a Falco elé, a második helyre ugrott a tabellán.

DEAC Kosárlabda Akadémia U20 – MVM-OSE Lions U20: 85-45 (32-7, 18-7, 20-13, 15-18)

DEAC KA: Kiss 15/3, Hibján 5/3, Neuwirth 11/3, Tóth L. 4, Magyari 12/3

Cserék: Jankó 10, Turán 10, Bankó 3, Horváth 4, Balázsi 1, Varga S. 7/3, Varga B. 3

Vezetőedző: Darko Ivanovic