Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
A házigazda Bor zsákolásával nyitotta a találkozót, majd töretlenül robogott tovább a Pécs, ám többek között Varga Sándor megmozdulásaival és Várszegi jól helyezett triplájával nem engedte túlságosan ellépni riválisát a DEAC a kezdeti percek során (13-11). A folytatásban Korszunszkij és Rátgéber révén próbálta folytatni távolodását az NKA, ami még Várszegi újabb hármasa ellenére is sikerült a narancssárga-feketéknek az első negyed végére (24-17).
A második szakaszban is folytatódott az adok-kapok, a Kazy vezette pécsi akciókra újfent Várszegi válaszolt távolról, majd a szünet előtti minutumokban Varga Sándor süllyesztett el egy hármast, mely bizakodásra adott okot a hajdúságiak számára, azonban a túloldali találatok közepette Czermann és Bankó dobásaival is csak hét egységnyire tudták lefaragni hátrányukat Kovács Imre fiai a félidőre (41-34).
A fordulás utáni periódusra lelassult a pontgyártás, a mecsekaljaiak hibáit kihasználva próbáltak Czermann és Varga Sándor vezetésével felzárkózni a hajdúságiak, majd az utolsó periódus előtti percekben Varga Sándor ziccere után mindössze három volt közötte, ám Kazy gyors kosarával még visszatornázta öt pontosra fórját a hazai gárda (50-45).
A negyedik felvonásban minden követ megmozgattak akadémistáink, így Varga Sándor duplájának köszönhetően három pontos differenciával vágtak neki a végjátéknak a cívisvárosiak (66-63). A hajrában viszont a fehér-feketék törekvései ellenére is Berkics Bence tanítványainak akarata érvényesült, akik Kazy triplájával végérvényesen lezárták az ütközetet, ezzel megszakítva ifistáink szezon eleje óta tartó veretlenségi sorozatát (72-64).
NB I A csoport, Fiú U20 – 5. forduló
NKA Universitas Pécs U20 – DEAC KA U20: 72-64 (24-17, 17-17, 9-11, 22-19)
DEAC: Varga S. 16/6, Hőgye -, Várszegi 19/12, Bankó 6, Czermann 7
Cserék: Hibján 11/9, Orosi 2, Varga B. -, Hegedüs 3, Czipka -, Varga F. –
Vezetőedző: Kovács Imre




