
A tavasszal szerényebb teljesítményt nyújtó sportiskolások a szombaton délután a remek formában lévő Cigánd otthonába látogattak az U14-es regionális bajnokság 24. fordulójában. A debreceniek ősszel 3–1-re tudtak nyerni, de azóta az erőviszonyok változtak, így egy szoros, végletekig kiélezett mérkőzésre számíthattunk. Takács András csapata természetesen a 9. helynél előkelőbb pozícióra pályázik, ennek első lépéseként pedig egy győzelemmel meg is előzhette volna a Mátészalkát.
A DSI azonban bennmaradt az öltözőben, a Cigánd pedig már a mérkőzés harmadik percében megszerezte a vezetést. A szabolcsiak ezután visszább álltak, mégis több kontratámadást vezettek, és negyedórán belül megduplázták góljaik számát. A debreceniek még épp időben feleszméltek, kijöttek a szorításból, domináltak, ám a félidőig nem tudtak szépíteni.
Az első játékrésszel ellentétben a második félidőt nagyszerűen kezdték a sárga-kékek, hiszen Bodea Dávid a 48. percben betalált, amellyel ismét felcsillant a remény az egyenlítésre. A sportiskolás lehetőségek azonban kimaradtak, egy hibát pedig gyorsan kihasznált az ellenfél, így visszaállt a kétgólos differencia. A debreceniek a hajrában kockáztattak, és jobban kinyíltak, amit a Cigánd további két góllal büntetett. A végeredmény 5–1 lett a szabolcsiak javára, ám a mérkőzés összképét tekintve a csapatok között nem volt ennyi különbség.
Regionális U14 Észak-Kelet, 24. forduló
Cigánd SE – DSC-SI 5–1 (2–1)
DSC-SI: Dán – Nagy A., Gombás, Kozák (Kicsák 58’), Veres, Keczán, Tóth R., Karap, Lengyel, Bodea (Fehér 75’), Szabó Cs.
Edző: Takács András
Gólszerző: Bodea 48’
Takács András: Mivel rengeteg játékosom sérült, így eléggé hiányosan tudtunk kiállni a mérkőzésre. Az első játékrészben hiába volt több helyzetünk, nem tudtunk gólokat rúgni. A fordulást követően hiába zárkóztunk visszább, egy ártalmatlan szituációban nem hoztunk jó döntést, és ebből az ellenfél újra betalált a kapunkba. Próbáltam a csapat szerkezetén váltani, ám a végén a Cigánd átrohant rajtunk. A fiúk hozzáállása már a múlt hetihez képest jobb volt, de még mindig van hova fejlődni.
T.H.




