Fotó: Kovács Péter/DLA
U19
Szalánczi Tamás együttese már teljesítette az őszi célkitűzést, biztosította helyét a legjobb nyolc csapat között, így tavasszal is a kiemelt csoportban folytathatja a bajnokságot. Az elmúlt fordulókban remekül szerepelt a piros-fehér társaság, a Ferencváros, Paks és a Nyíregyháza ellen begyűjtötték a pontokat. Hétvégén keleti rangadó vár akadémistáinkra, szombaton a 9. pozícióban lévő DVTK otthonába látogatnak. A borsodiaknak van inkább tétje a találkozónak, hiszen tavasszal is a legjobbak között szeretnék folytatni a küzdelmeket, így győzelmi kényszerben fognak játszani. Csapatunk minden teher nélkül léphet pályára, felszabadultan futballozhatnak a játékosok az év utolsó bajnokiján. Remélhetőleg tovább tart a jó széria és debreceni sikerrel zárul a találkozó, egy győzelem azt is jelentené, hogy a piros-fehérek kedvező pozícióból várhatnák a tavaszi folytatást.
DVTK – DVSC-DLA
11.28. 11:00 DVTK Edzőközpont
U17
Harmadik kényszerpihenőjét is letöltötte Szűcs János alakulata, a fiúk a héten már újra edzésbe álltak. Az eddigi 10 fordulóból még csak hatot teljesítettek akadémistáink, így az elkövetkező napokban be kell hozni lemaradásukat, egy hét alatt három mérkőzés vár a fiúkra. Az elsőre szombaton kerül sor, mely játéknapon a Ferencvárost fogadják Pallagon. Nem vár a debreceniekre könnyű mérkőzés, mindkét csapat az első nyolc között szeretné zárni az őszi szezont, így egy kiélezett mérkőzésre lehet számítani. A hazai pálya és az, hogy a játékosok ki vannak éhezve a focira, mindenképp akadémistáink mellett szól, kérdés, a három karantén milyen hatással volt a társaságra, fizikálisan mennyire tudták utolérni magukat.
DVSC-DLA – Ferencváros
11.28. 13:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
U16
A Garamvölgyi tanítványok vereséggel zárták az előző fordulót, a bajnoki címre esélyes Honvéd otthonában egy góllal maradtak alul. A 11. fordulóban javíthatnak akadémistáink, mely gárda a 7. helyről várja a Ferencváros elleni találkozót. Nem lesz könnyű begyűjteni a pontokat, a zöld-fehérek jól szerepelnek az idei sorozatban, eddig csak egy vereséget szenvedtek el, ezzel a dobogó harmadik fokán állnak. Előző héten komoly skalpot gyűjtöttek be, 3:0-ra legyőzték az éllovas Vasas együttesét. Nagyon kellenek a pontok, ebben a korosztályban is a legjobb nyolc között kell ősszel végezni, ehhez pedig legalább két győzelemre van még szükség. A srácok többször bizonyították már, képesek megbirkózni a teherrel, remélhetőleg szombaton is ezt az arcát mutatja a társaság.
DVSC-DLA – Ferencváros
11.28. 13:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
U15
Három hete lépett utoljára pályára Joó Zsolt gárdája, azon a találkozón 1:1-es döntetlent értek el az UTE otthonában. Csapatunk is letöltötte kényszerpihenőjét, mely után rangadó vár a fiúkra, szombaton dobogósok párharca következik, az éllovas Honvéd látogat a 3. helyen álló DLA-hoz. A két gárda között négy pont a különbség, egy győzelemmel ez egyre csökkenne, de nem lesz egyszerű begyűjteni az egységeket. Itt is az a kérdés, a héten mennyire sikerült a karantén előtti fizikális állapotba hozni a srácokat.
DVSC-DLA – Honvéd MFA
11.28. 12:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
KZT




