DLA U17: Nem sikerült megtartani az előnyt

Korosztályos együttesünk, hétközi mérkőzésen, az MTK vendégeként lépett pályára.

0

u17-1-300x200 DLA U17: Nem sikerült megtartani az előnyt

A hétvégi, Puskás Akadémia elleni vereség után nem jutott sok idő a pihenésre, szerdán ismét bajnoki mérkőzésen lépett pályára Sándor Csaba együttese. Akadémistáink a 4. helyen álló, 21 pontot gyűjtő MTK otthonába látogattak.

Az első félidőben fegyelmezetten és jó futballoztak akadémistáink, szervezetten védekeztek, jók voltak az átmenetek. Bár a 23. percben hátrányba került a piros-fehér alakulat, Gyulai József találatával hamar egyenlítettek. A 35. percben pedig Pinte Krisztián góljának köszönhetően már a debrecenieknél volt az előny.

Szünet után megváltozott a játék képe, sok volt a hiba, az első félidei stabil védekezést nem sikerült átmenteni a második játékrészre. A hibákat gólokkal büntették a hazaiak, pillanatok alatt fordítottak, majd a mérkőzés hajrájában beállították az 5:2-es végeredményt.

MTK – DVSC-DLA: 5:2 (1:2)

DVSC-DLA: Csernely, Kuszkó (Kertész 72’), Pinte (Perevuznik 72’), Lipcsei, Baranyai, Sipos, Sustyák, Kincses (Mak 55’), Jánovszki, Gyulai, Kovács

Edző: Sándor Csaba

Gólszerzők: Gyulai 28’, Pinte 35’

Sándor Csaba: A mostani mérkőzésen is sok hiányzónk volt, betegség, sérülés miatt több játékosra nem számíthattunk. A nehézségek ellenére nagyon jól játszottunk az első félidőben, szervezetten, fegyelmezetten futballoztunk, csapatként védekeztünk. Jól mentünk át védekezésből támadásba, sikerült két gólt szerezni és előnyből várni a második félidőt. Szünet után több egyéni hibát vétettünk, ezt ki is használta az MTK, egy perc alatt fordítottak, majd növelték előnyüket. Ebben a játékrészben nem koncentráltunk eléggé, többször kinyíltunk hátul, ellenfelünk több veszélyes támadást vezetett. Sajnos nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, mint az első 45 percben, ezért kaptunk ki ilyen arányban.