
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U19-es korosztálya csütörtökön délelőtt Tarpán vendégszerepelt. Mivel Jankovics Sándor együttese már három forduló óta nem szerzett pontot, a debreceniek mielőbb véget akartak vetni ennek a sorozatnak. Azonban az ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgókkal felálló, eddig veretlen Tarpa a lehető legnehezebb ellenfélnek ígérkezett…
A hajdúságiak számára nem is indult jól a mérkőzés, mivel a hazaiak rögtön mezőnyfölényt alakítottak ki. A Sportiskola a 13. percben ráadásul hátrányba került, majd öt minutummal később még nehezebb helyzetbe került, ugyanis a Tarpa egy újabb gólt szerzett. A folytatásban a vendégek előtt is adódtak helyzetek, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Tény, hogy a tarpai játékosok erőszakosabbnak bizonyultak, a testi fölényüket pedig remekül kihasználták. A félidőig újabb találat azonban már nem esett, így a szünetben az eredményjelző 2–0-t mutatott.
A második játékrészben is végig uralta a játékot a Tarpa, amely nemcsak fizikálisan bizonyult jobbnak, de a tudásban is látható különbség volt a két együttes között. A debreceniek védelme az 54. percben ismét megingott, amely egy újabb kapott gólt eredményezett, így gyakorlatilag ekkor el is dőlt a három pont sorsa. A sportiskolások továbbra is kontratámadásokkal próbálkoztak, de a magas hazai hátvédek között nehezen lehetett rést találni. A szabolcsi gárda aztán cserékkel frissített, a pályára lépő fiatalok pedig még nagyobb lendülettel mentek előre. Ennek sajnos a DSI meg is itta a levét, a fáradó debreceniek újabb két gólt kaptak, így 5–0-s hazai győzelemmel zárult a találkozó.
Regionális U19 Észak-Kelet, 6. forduló
Tarpa SC – DSC-SI 5–0 (2–0)
DSC-SI: Meszesán – Virág, Németh, Papp, Vietorisz (Lukács 46’), Szabó P. (Mátyás 86’), Zsoldos, Haraszin, Bagi (Csordás 82’), Bacsa, Törőcsik
Edző: Jankovics Sándor
Jankovics Sándor: „A bajnokesélyes csapat megérdemelten nyert, a két együttes között most ekkora különbség volt. Sajnos korábban több súlyos sérülés is sújtott bennünket, így U17-es játékosokkal egészültünk ki. Ők ugyanúgy helyt álltak, hősiesen küzdöttek, de nem tudtuk megakadályozni a főként ukránokkal felállt Tarpát. Egy pár lehetőség előttünk is adódott, de nem sikerült élni velük. A mai ellenfél kiemelkedik a mezőnyből, nagyon nehéz volt ellenük játszani. A meccs után búskomor volt az öltözőben a hangulat, de mondtam a srácoknak, hogy semmi probléma: a jobb csapattól nem szégyen kikapni. Úgy érzem ebből is tanutunk. Bár a sorsdöntő FILO és Cigánd elleni találkozóra nehéz lesz összeállítani a keretet, de reméljük azok az összecsapások jól sikerülnek majd és felzárkózunk a középmezőnyhöz.”
T.H.




