DLA U19: Nagyarányú vereség Szombathelyen

Nem sikerült pontot szereznie az Illés Akadémia otthonában korosztályos együttesünknek.

0

dsc_9040-300x200 DLA U19: Nagyarányú vereség Szombathelyen

Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el Fikker Ferenc együttese, ezúttal az Illés Akadémia bizonyult jobbnak akadémistáinknál. Már a 6. percben vezetést szereztek a hazaiak, sőt, bő negyedórányi játék után már négygólos előnyre tettek szert, ezzel el is döntötték a mérkőzést. A második félidő elején újabb találattal bebiztosította győzelmét a zöld-fehér alakulat, kialakítva az 5:0-ás végeredményt.

Valami nagyon nem működik, mert az öt fordulóban csak három pontot szerzett csapatunk, ennél pedig többre képesek.

Illés Akadémia – DVSC-DLA: 5:0 (4:0)

DVSC-DLA: Kosztyu, Tordai (Sápi 46’), Tomola (Gellén 56’), Szőlősi, Pelles, Csáki (Kovács 56’), Girdán, Barna (Kobály 63’), Talpalló (Bökönyi 56’), Balla, Baráth

Edző: Fikker Ferenc