
U19
A Várda legyőzése után továbbra is jó formában van Selyem Nándor gárdája, a Nyírbátor ellen is begyűjtötték a három pontot és továbbra is versenyben vannak a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Hétvégén dobogósok csatája következik, hiszen a Tarpa jelenleg a harmadik helyen áll a táblázaton, jó mérleggel rendelkeznek, 19 mérkőzésükből 12-t megnyertek és csak négyet veszítettek el. Legutóbb, a kiesőhelyen álló Sényő otthonából hozták el a három pontot, bár eléggé izzadtságszagú volt az a győzelem. A szabolcsiak a mezőnyben az egyetlenek, akik eddig kétszer is letudták győzni a sportiskolásokat, ideje törleszteni feléjük, a Várda ellen nyújtott teljesítménnyel simán meglehet sorozatban az ötödik győzelem.
Tarpa – DSC-SI
04.14. 15:00 Tarpa Sportcentrum
U17
A Nyírbátor elleni magabiztos győzelem után a következő fordulóban Tarpán lép pályára Jankovics Sándor alakulata. A vendéglátók múlt heti győzelmüknek köszönhetően megőrizték ötödik helyüket a táblázaton, de még így is negatív a mérlegük,több vereséggel rendelkeznek. Az idei bajnokságban már kétszer megmérkőztek a sportiskolások a szabolcsi gárdával, mindkétszer nagyarányú győzelmet arattak, a két találkozón 16 gólt szereztek, viszont ellenfelük egyszer sem tudott betalálni kapujukba. Egyértelműen csapatunk az esélyes, azzal a felszabadult, hatékony játékkal, amit a Nyírbátor ellen mutattak, remélve, Asztalos és Spitzmüller lábaiban maradtak még gólok, újabb három ponttal gazdagodnak.
Tarpa DSC-SI
04.14. 17:00 Tarpa Sportcentrum





