DSC-SI U16: Nem sikerült borítani a papírformát

Szabó Imre tanítványai hiába játszottak lelkesen, és küzdöttek végig, ötgólos vereséget szenvedtek a dobogó harmadik fokán álló REAC-tól.

0

279745692_695821864858879_3717504145684769208_n-300x169 DSC-SI U16: Nem sikerült borítani a papírformát

Fotó: Ásztai Csaba

Az U16-os sportiskolásokra vasárnap kicsit sem várt egyszerű feladat, ugyanis a harmadik pozícióban tanyázó REAC csapatát fogadták. A fővárosaik ősszel hat góllal bizonyultak jobbnak, de a hajdúságiak azóta sokkal több szoros meccset játszottak, és ezúttal szerették volna borítani a papírformát, hiszen egy győzelemmel beérték volna a Törökszentmiklóst.

Ahogyan az sejthető volt, a REAC az első perctől kezdve többet birtokolta a labdát, és kapuja elé szegezte a debreceniek, akik az első tíz percben remekül állták a sarat. A 11. percben azonban a vendégek megszerezték a vezetést, majd négy perccel később előnyüket növelték. A Sportiskola játékosai próbáltak kijönni a szorításból, ennek érdekében több tetszetős támadást is vezettek, ám a 20. minutumban hátul egy újabb hibát vétettek, amit az ellenfél azonnal kihasznált. A budapestiek aztán több teret hagytak a DSI-nek, de a hazaiak számára sehogy sem akart összejönni a szépítés. A szünetig az állás már nem változott, így a hajdúságiak a háromgólos hátrány tudatában vonulhattak az öltözőbe.

Szabó Imre tanítványai a második félidő elején nagy erőt mozgósítottak annak érdekében, hogy felzárkózzanak, de a lövések javánál pontatlanok voltak. A jobban összpontosító vendégek a 69. percben ráadásul egy újabb góllal büntettek, és lényegében eldöntötték a mérkőzést. A debreceni fiatalok a végsőkig hajtottak, de a nagy küzdés sok energiát kivett belőlük. A sportiskolások reményei a végére teljesen elszálltak, hiszen a REAC a 81. minutumban újra betalált és állította be az 5–0-s végeredményt.

Regionális U16 Kiemelt Kelet, 23. forduló

DSC-SI – REAC 0–5 (0–3)

DSC-SI: Szász – Szőllős (Czakó 64’), Juhász (Kerezsi 35’), Botos, Havasi, Varga R. (Szemán 62’), Kapczy, Bácsi, Szopka, Varga Dzs., Vietorisz (Sztojka 64’)

Edző: Szabó Imre

Szabó Imre: A két csapat között a lényegesen nagy tudáskülönbség döntött. Sajnos az ellenfél kapuja előtt ismét tanácstalanul, kreativitás nélkül játszottunk, technikaileg pedig pontatlanok voltunk. A fővárosiak kíméletlenül megbüntették apró hibáinkat, mi pedig hiába futballoztunk lelkesen, ezért nem járt pont.

T.H.