Egy félidő kevés volt

Vereséget szenvedett a DEAC férfi kézilabdacsapata a Balassagyarmati Kábel SE otthonában szombat este.

0

kézi-300x200 Egy félidő kevés volt

A srácok az első félidőben tetemes, hétgólos hátrányt szedtek össze, amelyből négyet a második félidőben le tudtak dolgozni, s közel álltak a bravúrhoz. Ám egy félidőnyi jó játék végül nem volt elég a sikerhez. A csapat ezzel a hetedik helyrecsúszott vissza az NB I/B tabelláján, ám a középmezőny igen sűrű, és a következő fordulóban hazai pályán máris lehet javítani. A találkozó után a DEAC edzője, Szabó Csaba értékelt.

– Bár az első félidőben tetemes hátrányt hoztunk össze, még így is volt sanszunk pontot vagy pontokat szerezni. A DEAC tartását jól mutatja, hogy sikerült felállni a padlóról, és nem adtuk fel a meccset hétgólos hátránynál sem, azonban kiemelkedő egyéni teljesítmény ezen a napon nem volt az együttesben. Figyelmeztetés lehet a jövőre nézve, hogy az első félidőben, főleg támadásban mutatott “teljesítményt”, a 13 perces gólcsendet nem szabad megismételni. Úgy tűnik, a sikert is nehéz feldolgozni. Elkényelmesedtünk, ezért újra meg kell dolgozni azért, hogy csodát tudjunk tenni – hangsúlyozta a DEAC kéziseinek trénere.

Balassagyarmat – DEAC: 25:22